RETRO RÁDIÓ

„Annyi pénzt kérnek, amennyit nem szégyellnek" – Így motiválják a focistákat az Eb-n

Létrehozva2024. 07. 06. 10:30

A török válogatott Holllandia ellen folytatja szombaton a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Őrületes összeggel motiválják a félholdas csapatot.

Egyértelműen megbecsülik a török labdarúgók eddigi Eb-teljesítményét. Erre utal, hogyha megnyerik a németországi Eb-t, átvehetik Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök biankócsekkjét. Az üres, kitöltetlen űrlapra olyan összeget írnak, amekkorát csak akarnak. Erről az isztambuli újságíró, Mehmet Basaran tájékoztatta a Ripostot. Basaran kiemeli, csillagászati összegekre persze ne gondoljunk, tudniillik egyébként is kiválóan kereső profikról van szó. Az osztrákoknak két gólt fejelő Merih Demiral például az Al-Ahliban évi 10 millió dollárt (3,6 milliárd Ft) keres. Más kérdés, ő nem játszik szombaton Hollandia ellen, mert a Szürke Farkasok szélsőséges szervezet köszöntésével ünnepelte második gólját, ezért az UEFA kétmeccses eltiltással büntette. 

Mert Gunok
Gunok az Eb legnagyobb védését produkálta Ausztria ellen (Fotó: AFP)

„Bár a csoporttalálkozókon nem volt minden ideális, de a tizenhat közé eljutottunk, és ez a lényeg” – fogalmaz Basaran. „Az Ausztria ellen a 2-1-re megnyert, végsőkig kiélezett nyolcaddöntőben mindenki tudása legjavát nyújtotta. Különösen Demiral és kapusunk, Günok, aki az utolsó pillanatában párducügyességgel ütötte ki a gólba tartó Christoph Baumgartner-fejest.”

Érthetően fesztiváli a hangulat török földön, bár Basaran megjegyzi: nem mindenki elégedett olasz szövetségi kapitányukkal, Vincenzo Montellával, akit folyamatosan kritizálnak a kezdőcsapat és a cserejátékosok miatt.

A taktikát elrontotta a portugálok elleni 0-3-as csoporttalálkozón, mert túlzó módon kitámadtunk. Szerintem nincs messze az idő, amikor távozik, és a helyére Sergen Yalcin érkezhet.

Mi várható a Hollandia elleni negyeddöntőben? – vetettük fel.

„Ha sikerül a torna gólkirály-jelöltjét, Cody Gakpót, illetve Xavi Simonst kikapcsolni, nyert ügyünk van, azaz elődöntőt játszunk. Utána pedig előkészíthetik az említett kitöltetlen csekkeket” – zárta Basaran.

A szombaton 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, a továbbjutó pedig az angol-svájci negyeddöntő győztesével játszik majd a fináléba kerülésért.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.