tóth gabi
A Liverpool középpályásának értéke óriásit dob a magyar fociválogatotton.
Nem csak a pályán, a játékosok értékében is óriásit fejlődik az évek során a magyar fociválogatott. Nemzeti csapatunk 44 év szünet után 2016-ban szerepelt újra Európa-bajnokságon. A Franciaországban veretlen csoportkörrel nyolcaddöntőbe jutó keret összértéke a Transfermarkt adatai szerint 27 millió euró (10 milliárd forint) volt. Ez a szám mostanra csaknem meghétszereződött, a márciusi meccsekre 165 milliós eurós (65 milliárd forintos) keret állt össze Marco Rossi szövetségi kapitány válogatása alapján.
Az érték növeléséhez nagyban hozzájárult, hogy egyre több játékosunk szerepel topligában, ráadásul fiatalon kerültek oda. Szoboszlai Dominik a maga 75 millió eurójval (29 milliárd forint) majdnem annyit ér, mint a keret többi része. Ebből a szempontból a keret "második" legerősebb tagja a 20 millió eurót érő Kerkez Milos, aki 20 évesen ott van a Premier League-ben, s nagy esély van rá, hogy a Bournemouth-tól nyáron igazi sztárcsapatba kerüljön.
A csapatból összesen ketten játszanak az angol, öten a német élvonalban, de kapunk focistát a francia első osztályból, valamint a német, olasz és angol második vonalból is. Az tény, hogy a csapat értékét nem az NB I-ben szereplő labdarúgók dobják meg, közülük a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes a listavezető 2,5 millió euróval. A jelenlegi és jó eséllyel leendő gólkirály Varga Barnabás neve mellett most duplázódott meg az összeg, mely így is "csak" 2 millió euró.
Ha az Európa-bajnoki csoportunkat nézzük, akkor még mindig a magyar válogatott rendelkezik a "legolcsóbb" névsorral.
A Transfermarkt alapján a jelenlegi értékek:
1. Németország - 628 millió euró (249 milliárd forint)
2. Svájc - 265 millió euró (105 milliárd forint)
3. Skócia - 242 millió euró (96 milliárd forint)
4. Magyarország - 165 millió euró (65 milliárd forint)
Az Eb-csoportunk legértékesebb játékosai:
1. Jamal Musiala (Németország, Bayern München) - 110 millió euró (43 milliárd Ft)
2. Florian Wirtz (Németország, Bayer Leverkusen) - 100 millió euró (39 milliárd Ft)
3. Szoboszlai Dominik (Magyarország, Liverpool) és Joshua Kimmich (Németország, Bayern München) - 75 millió euró (29 milliárd Ft)
5. Kai Havertz (Németország, Arsenal) - 50 millió euró (19 miliárd Ft)
6. Manuel Akanji (Svájc, Manchester City) - 42 millió euró (16 milliárd Ft)
7. Gregor Kobel (Svájc, Dortmund) - 40 millió euró (15 milliárd Ft)
8. Andrew Robertson (Skócia, Liverpool) - 35 millió euró (13 milliárd Ft)
9. Scott McTominay (Skócia, Manchester United) - 32 millió euró (12 milliárd Ft)
10. John McGinn (Skócia, Aston Villa) és Marc-André Ter Stegen (Németország, Barcelona) - 30 millió euró (11 milliárd Ft)