RETRO RÁDIÓ

Jó hír Szoboszlainak, közel a nagy bejelentés

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 01. 05. 07:00

Hiába próbálkozik nagyon Szaúd-Arábia, hogy átcsábítsa Mohamed Szalah-t a saját bajnokságába, a Liverpool szélsője továbbra is Angliában képzeli el a jövőjét és hamarosan meghosszabbíthatja a szerződését.

Mohamed Szalahért a nyáron szinte minden követ megmozgatott a szaúdi al-Ittihad, hogy a közel-keletre csábítsa az egyiptomi gólvágót, akár 150 millió eurót (56 milliárd forint) is hajlandó lett volna érte kifizetni. Ebből viszont sem a játékos, sem klubcsapata, a Liverpool nem kért, így a szezont Szoboszlai Dominikékkal kezdte meg.

Mohamed Salah
Mohamed Szalah 2025 után is maradna a Liverpoolnál Fotó: AFP

Ez rendkívül jól jött az angol topcsapat számára, Szalah szárnyal az idei szezonban, a Premier League-ben 14 góljával holtversenyben Erling Haalanddal vezeti a góllövőlistát, emellett pedig nyolc gólpasszt is kiosztott, Szoboszlaiék pedig 20 forduló után többek között a gólgyáros nagyszerű teljesítményeinek köszönhetően a tabella élén állnak. Az Európa-ligában három, a Ligakupában további egy találatot tud felmutatni. A sérülések eddig elkerülték, minden találkozót figyelembe véve Szoboszlait megelőzve övé a legtöbb lejátszott játékperc (több mint 2600).

A 31 éves futballista januárban az Afrika Kupán vesz részt Egyiptommal, ám ez a szaúdiakat nem gátolja meg abban, hogy tovább ostromolják a bombaformában lévő támadót. A Liverpool.com szerint ez azonban újfent kevés lehet, hiszen Szalah szeretné meghosszabbítani a 2025 nyarán lejáró szerződését, ráadásul minél hamarabb, akár már ebben a hónapban. Jelenlegi kontraktusa értelmében évi közel nyolcmilliárd forint üti a markát Liverpoolban. Ez Szoboszlai Dominiknek is jó hír, hiszen a csapatnál marad az egyik legfontosabb kulcsember, akivel tovább "üldözhetik" a trófeákat.

Az egyiptomi mellett egyébként két másik liverpooli kulcsjátékosnak, Virgil van Dijknak és Trent Alexander-Arnoldnak is lejár jövő júniusban a szerződése, így hamarosan ők szintén tárgyalóasztalhoz ülhetnek a klub képviselőivel.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.