tóth gabi
A Forma–1 mezőnye ezen a hétvégén Katarban versenyez, Max Verstappen pedig minden bizonnyal megszerzi harmadik világbajnoki címét. Ezt azonban akár történelmi módon gyűjtheti be.
Minden bizonnyal már hat futammal a vége előtt megszerzi harmadik világbajnoki címét Max Verstappen a Forma–1-ben. A holland pilóta jelenleg 177 ponttal vezet csapattársa, Sergio Pérez előtt, amennyiben három pontot bezsebel a hétvégén, minden további eredménytől függetlenül meglesz sorozatban a harmadik koronája. Ehhez viszont rendhagyó módon juthat hozzá.
Ezen a hétvégén sprintfutamot is rendeznek szombaton, a 26 éves versenyző pedig már aznap bajnok lehet. Ez pedig történelmi siker lenne, sprintversenyen ugyanis még soha senki nem lett világbajnok (igaz, ez az újítás még csak három éve van). A következő forgatókönyvek esetén Verstappen biztosan bajnokként készülhet a vasárnapi főfutamra:
Verstappen idei teljesítménye szinte már a dominánson is túlmutat. Az eddigi 16 futamból 13-at megnyert, kétszer végzett a második helyen, legrosszabb eredménye egy szingapúri ötödik pozíció. Idén volt egy sorozatban 10 győzelemből álló szériája, ezzel pedig szédületes rekordot döntött. Amennyire szárnyal Verstappen, úgy szenved csapattársa, Pérez, aki jól kezdte a szezont és a tabellán is a második helyen áll, sok hiába és gyenge időmérős teljesítménye miatt tetemes, 177 pontos hátrányt szedett össze márkatársához képest, és leginkább arra kell figyelnie, hogy megőrizze az ezüstérmet, amire Lewis Hamilton és Fernando Alonso is pályázik.
A sprintfutam 19:30-kor kezdődik amit az M4 Sport élőben közvetít.
A Katari Nagydíj vasárnap 19 órakor kezdődik.