Létrehozva: 2023.08.16.

Neymar eldöntötte! Ronaldo ebben jobb Messinél

Ronaldo volt a kezdet az araboknál, Messi egyelőre nem müködik mágnesként.

Úgy tűnik az arabok továbbra sem fogynak ki a focira szánt pénzből. Az első "fecske" még januárban Cristiano Ronaldo volt, igazán azonban nyáron indultak be. Topligás csapatokat raboltak le, sőt, az olaszok szövetségi kapitánya, Roberto Mancini is az arab válogatott miatt szakított az Európa-bajnok csapattal. Most pedig itt az újabb durranás, a brazil Neymar is az arabokat választja.

Fotó: AFP

Az ESPN információi szerint Neymar két évre 100 millió eurós fizetést kaphat új csapatától. Az al-Hilal az a csapat, amelybe igazolt nyáron Kalidou Koulibaly, Rúben Neves és Szergej Milinkovics-Savics is - írja a Világgazdaság.

A dél-amerikai sztár bődületes rekordot döntött: A 31 éves Neymarért pályafutása során így már 369 milliót fizettek a klubváltásaikor, ez pedig új csúcs a sportágban, az eddigi rekorder a belga Romelu Lukaku volt. Az olimpiai bajnok játékos 2017 óta futballozott a francia fővárosban, ahová a Barcelonától igazolt világrekordot jelentő 222 millió euróért. A PSG színeiben 173 mérkőzésen 118-szor volt eredményes, a csapattal többek között öt bajnoki cím részese volt és 2020-ban döntőig jutott a Bajnokok Ligájában. A legrangosabb európai kupasorozatban még a Barcelona színeiben ért a csúcsra, de karrierje kezdetén a Santos együttesével a dél-amerikai Libertadores Kupát is a magasba emelhette.

Neymar eddig sem keresett keveset, igaz, sokat is költött. Megtörtént az elmúlt évben, hogy Neymar egymillió eurót (382,76 millió forint) veszített pókeren, de még így is mindig volt mit a tejbe aprítania. A legutóbbi párizsi idényében a bruttó 44,1 millió eurós (16,88 milliárd forint) fizetésének az 50 százaléka, azaz kicsivel több, mint 22 millió euró (8,42 milliárd forint) ütötte a markát, és ehhez a végén már játszania sem kellett, bokasérülése miatt ugyanis több hónapot volt kénytelen kihagyni.

Neymar mellett mellett nyáron érkezett az arabokhoz Karim Benzema, kijelenthető tehát, hogy Ronaldo arab világa sokkal vonzóbb, mint Lionel Messi, és az amerikai MLS. Jegyezzük meg, az arab fizetésekkel nem csak Amerikában, Európában is képtelenek versenyezni.

Ezzel szemben Messi eddig csak korábbi barátait, Jordi Albát és Sergio Busquetset tudta a tengerentúlra csábítani.

Az arab bajnokságot már idehaza is nézheted, a Spíler TV közvetíti a bajnoki meccseket.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek