RETRO RÁDIÓ

„Lenyűgözött” – Szoboszlai máris meghódította Liverpoolt, edzője is imádja

MM
Szerző
MM
Létrehozva2023. 07. 14. 16:00

Jürgen Klopp pár edzés után már áradozik Szoboszlai Dominikről és a Liverpool másik új szerzeményéről. A helyi sajtó és a szurkolók is lelkesednek.

Új játékostársai (többek között Fabinho, Trent Alexander-Arnold és Diogo Jota) után a Liverpool német menedzsere, Jürgen Klopp is elismerően beszélt Szoboszlai Dominikről az első néhány edzés tapasztalatai alapján.

Szoboszlaival sokat foglalkozik Klopp
Szoboszlaival sokat foglalkozik Klopp      Fotó: liverpoolfc.com

A 22 éves magyar futballsztár évekkel korábban elárulta, hogy "Kloppót" tartja a világ legjobb edzőjének, és a jelek szerint kölcsönös a szimpátia. A szakvezetőt az összesen 95 millió fontért (42 milliárd forint) megszerzett két új középpályásáról, a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterről és Szoboszlairól kérdezték, mire így válaszolt:

– Igazán boldog vagyok miattuk! Mindketten nagyon jó játékosok, remek futballt játszanak. (...) Nem tartott sokáig, hogy úgy mondjam, lenyűgözzenek a pályán 

– mondta lelkesen a 'Poolt 2015 óta irányító Klopp, aki szinte minden nagy trófeát (Bajnokok Ligája, FIFA Klubvilágbajnokság, UEFA Szuperkupa, angol Premier League, FA-kupa, Ligakupa és szuperkupa) megnyert már a Vörösökkel.

Szoboszlaiék edzője szerint a játékosai tele vannak energiával és elszántsággal, rögtön látta rajtuk, hogy az előző, csalódást keltő szezon után mennyire motiváltak a kemény munkára. Így még nagyobb szó, hogy a keddi terheléses futásteszten Mohamed Szalah kivételével mindenkinél jobban teljesített Szoboszlai.

– Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogyan kell reagálnunk a mögöttünk hagyott szezonra, és hogy ez nem az első meccsnapon, hanem az első edzéssel kezdődik – emelte ki Klopp.

A liverpooli edzésriportok egyébként kiemelik, hogy a gyakorlásokon a tréner milyen elmélyülten beszélget Szoboszlaival, akit a lipcsei "Szobo" helyett ott inkább "Dom"-ként becéznek. A közösségi oldalak bejegyzései alapján a szurkolók máris Szoboszlai-lázban égnek, a klub híreivel foglalkozó egyik weboldal szerint az első napok alapján a Liverpool jobb üzletet csinált a motivált, győztes típusú Szoboszlai és Mac Allister szerződtetésével, mint ha kettejüknél is drágábban leigazolták volna Dortmundból a korábbi kiszemeltet, Jude Bellinghamet, aki a Real Madridnál munkába állva kedvetlennek és fáradtnak tűnik. Az egyik cikk szerint a 'Pool-drukkerek már alig várják, hogy új magyar kedvencük pályára lépjen az Anfield Roadon.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.