RETRO RÁDIÓ

Közel a búcsú, Böde Dani óriási sikerrel köszönhet el

sk
Szerző
sk
Létrehozva2023. 04. 16. 10:00

A negyedik budapesti csapatot is elintézheti a Paks focicsapata.

Böde Dániellel visszatért a sikeres útra a Paks focicsapata. Mióta a csapat válogatott csatára visszatért az első keretbe vele együtt szárnyal a gárda. A már 36 esztendős támadó hat meccsen öt találatot szerzett, együttese pedig az utolsó hat bajnokiját egyaránt megnyerte. A csupa magyar játékosokból álló gárda jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, ami azonnal nemzetközi szereplést érhet. De nem érik be ennyivel. Feltett szándékuk, hogy akár a második helyet is megkaparintják, ez klubtörténelmi csúcs lenne.

Se Gomis (balra), de a többi Honvéd-játékos nem tudta tartani Böde Dánielt
Böde (jobbra) remek formában tér vissza Fotó: Paksi FC

A paksiak vasárnap az Újpest otthonába látogatnak, ami nem jelent jó előjelt a kiesés elől menekülő hazaiaknak. Ellenfelük ugyanis az elmúlt három fordulóban egyaránt fővárosi ellenfelet fektetett két vállra: A Vasast 3-2-re, a Honvédot 2-1-re, a Ferencvárost pedig 3-2-re győzték le. Már csak az Újpest hiányzik a teljes sikerhez Budapest ellen.

Az Újpest ellen Böde Dániel mellett természetesen a bajnokság mesterlövésze is veszélyes lehet az ellenfélre. Ráadásul Varga Barnabás csak a Honvéd és a Fehérvár ellen szerzett több (6-6) gólt, mint a Paks vasárnapi (18.00, tv: M4 Sport) riválisa, az Újpest ellen. Öt meccsen ötször talált be a lila-fehéreknek; háromszor még a Gyirmót csatáraként, ebben a szezonban pedig a két csapat eddigi mindkét párharcában (3-2, 3-1) egyszer-egyszer.

Az egyelőre nem tudni, hogy Böde Dánielt meddig láthatjuk még az élvonalban focizni. Szerződése nyáron lejár, s korábban úgy nyilatkozott, hogy az ideit tekinti utolsó szezonjának. Állítása szerint egyelőre nem változott meg a véleménye, de az év végén mindenképpen leül beszélni a paksi vezetőkkel.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.