Létrehozva: 2023.01.18.

„Több kell a csúcsformánál” – a svédek ellen folytatják a kézisek a vb-n

A kézilabdát kedvelő drukker nem hitt a szemének, amikor a mieinknél erősebb Izlandot két góllal verő magyar férfi válogatott hétfőn 27-20-as megdöbbentő vereséget szenvedett Portugáliától a világbajnokságon.

Szerző szs

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – csütörtökön 35-27-re nyertek a Koreai Köztársaság ellen, szombaton hatgólos hátrányból 30-28-ra legyőzték Izlandot, majd hétfőn kikaptak Portugáliától, és ezzel csoportjuk harmadik helyén végeztek. Ez azt jelenti, hogy két pontot visznek magukkal a világbajnoki középdöntőbe. A göteborgi csoportban szerdán az Európa-bajnok Svédországgal, pénteken Brazíliával, vasárnap pedig a Zöld-foki Köztársaság együttesével találkozunk.

Lékai Máté (fehérben) és társai jókorát buktak Portugália ellen Fotó: Szakony Attila

A portugálok elleni 60 perc után a válogatott játékosa, Lékai Máté nem kertelt, szerinte borzalmasan játszottak.

„Teljesen maga alatt volt mindenki. Lehet, hogy fejben, mentálisan nem voltunk ott. Székely Márton volt az egyetlen, aki kiemelkedően játszott, de együtt sírunk, együtt nevetünk. Ezek is mi vagyunk, sajnos tudunk így is játszani. Nagyon akartunk nyerni, de ma csak ennyire voltunk képesek” – nyilatkozta a Ferencváros irányítója, akinek három kapura lövése volt, de gólt nem szerzett.

 Minden idők legjobb magyar játékosa, Kovács Péter a Ripostnak a közelmúltról és a várható folytatásról beszélt.

A portugálok a meccs előtt azt hangsúlyozták, győzni vagy meghalni. Felesleges Sipos Adrián 48. másodpercben történt végleges kiállítására fogni a vereséget. Fejre történt ütésével bőven rászolgált a piros lapjára. Számos meccset játszottam, arra viszont nem emlékszem, hogy egy válogatott csak két gólt lő az első félidő 18. percéig. Szabadtéren, szakadó esőben ez bocsánatos bűn lehetett, de teremben?! Nos, ez nonszensz.

Persze nem dőlt össze a világ, a BEK-győztes Kovács úgy tippelt: a szerdai, a tavalyi Eb-t Budapesten megnyert svédek hasonló gázolásra törekszenek ellenünk, elvégre ezen a meccsen kívánják majd biztosítani a későbbi olimpiai selejtezőhöz szükséges pontmennyiséget.

„A középdöntő további három összecsapása közül a brazilok és a Zöld-foki Köztársaság ellen a mostani kettő mellé négy pont szerezhető. Ha viszont szerdán este a Tre Kronort meg akarjuk verni, ahhoz az Izland elleni csúcsformánál sokkal több kell. Mindenesetre az olimpiai selejtező tornára való kijutáshoz nyolc közé kell jutni, amire pillanatnyilag kevés esélyünk van. Igaz, a kézilabdában minden megeshet.”

Hátralévő középdöntős mérkőzéseink:

január 18.: Svédország-Magyarország, 20.30

január 20.: Brazília-Magyarország, 18.00

január 22.: Zöld-foki Köztársaság-Magyarország, 15.30


 

 

Szerző szs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben