RETRO RÁDIÓ

Bundabotrány a kézi-vb-n, Szilágyi Viktor szerint is gyanúsak voltak a bírók

MM
Szerző
MM
Létrehozva2023. 01. 16. 19:45

Évek óta 26 rangos kézilabdameccsre vetül a gyanú árnyéka.

Azzal vádolják a jelenleg is zajló, lengyel-svéd közös rendezésű kézilabda-világbajnokság két sztárbíróját, hogy 2016 szeptembere és 2017 novembere között 26 mérkőzést manipulálhattak. A tapasztalt horvát játékvezető-páros, Matija Gubica és Boris Milosevic botrányáról a dán TV2 számolt be.

Fotó: AFP

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) mellett a kézilabda kontinentális szervezetének (EHF) is dolgozó Sportradar elemzőcég szerint a szóban forgó 26 meccsel – köztük válogatott és Bajnokok Ligája-rangadókkal is – gyanús fogadási adatokat észleltek.

"Azzal gyanúsíthatók a játékvezetők, hogy illegális haszonszerzés céljával befolyásolták a mérkőzések kimenetelét" – olvasható a Sportradar jelentésében, és a dán elemzési szakértő, Chris Kronow Rasmussen is amondó: az adatok valóban gyanúra és komoly aggodalomra adtak okot.

– A Sportradar ritkán mutat be olyan jelentést, ami ennyi egyértelmű és konkrét vörös zászlót mutat, mint ez – mondta.

Az EHF ugyanakkor visszautasított minden fogadási csalással kapcsolatos vádat:

"A jelentés 2018 decemberi kézhezvétele után az Európai Kézilabda-szövetség haladéktalanul továbbította a rendelkezésre álló dokumentumokat a megfelelő hatóságoknak. Az EHF tudomása szerint a rendőrségi nyomozások eddig eredménytelenek, és a spekulációk nem nyertek bizonyítást. A játékvezetőket nem függesztjük fel, mert sem a rendőrség, sem a szövetség nem talált erre megfelelő alapot."

A megvádolt bírók közül Gubica így fogalmazott:

– Az évek során vezetett mérkőzéseinken valóban számtalan döntetlen született. De mondják meg: csak mi, játékvezetők vagyunk a pályán?

A híradások ugyanakkor megemlítik, hogy már a 2015-ös vébé Ausztria-Katar (27-29) meccse is sok vitatott bírói ítélet hozott Gubicáék részéről, a házigazda katariak javára.

– Soha nem láttam még olyan félidőt, amelyben ennyi támadó szabálytalanság volt – adott hangot akkor gyanakodásának az osztrák válogatott magyar származású csapatkapitánya, Szilágyi Viktor a Kronen Zeitung "A bírók és Katar kiütötték Ausztriát a vb-ről" című cikkében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.