tóth gabi
Hétvégén rendezik az NB I idei utolsó fordulóját a téli szünet előtt. A címvédő, éllovas FTC Kispesten zárja az őszi erőltetett menetét.
Egy héttel a katari világbajnokság rajtja (jövő vasárnap, 17.00: Katar-Ecuador) előtt, a hétvégén rendezik a magyar labdarúgó NB I idei utolsó, 16. fordulóját. A mérkőzések közül – legalábbis a párosítás múltja miatt – kiemelkedik a Ferencváros kispesti vendégszereplése. A címvédő, jelenleg is magabiztosan éllovas zöld-fehérek a csütörtöki, Vasas elleni kiesési rangadón aratott győzelme dacára kieső (11.) helyen szégyenkező Honvéd otthonában zárják a nagy őszi menetelésüket.
A vasárnapi lesz Sztanyiszlav Csercseszov csapatának a 13. meccse 42 nap leforgása alatt. Az október 2. óta tartó erőltetett menet mérlege felemás, még ha a fradisták elégedettek is lehetnek a végkifejlettel. A legfontosabb célt, az Európa-liga tavaszi nyolcaddöntőjét elérte az FTC, még úgy is, hogy az erre az időszakra eső négy csoportmeccséből csak egyet nyert meg (hazai 2-1 a szerb Crvena zvezda ellen), egy döntetlen (1-1 itthon a Monacóval szemben) és két vereség mellett. Dibusz Dénesék előbb Belgrádban kaptak ki 4-1-re, majd a csoportkör zárásaként a Trabzonspor vendégeként – amikor már biztos elsőként csak a pontprémium múlt rajta. Csercseszov nem kertel, nehéz meccsre számít Kispesten.
"Igazán érdekes félévet tudhatunk magunk mögött, viszont még nincs vége, vár még ránk egy utolsó, idegenbeli meccs, ami szintén nehéz lesz" – mondta Csercseszov, az FTC mestere.
A Magyar Kupában ellenben az NB III-as Iváncsa megálljt parancsolt az FTC-nek, hosszabbításban 3-2-vel búcsúztatva a favoritot a legjobb 32 között.
Közben a magyar bajnokságban úgy vezet a Fradi 6-6 pont előnnyel a második Kisvárda és a harmadik Kecskemét előtt, hogy két meccsel kevesebbet játszott legfőbb üldözőinél. Pedig az általunk most vizsgált, közel másfél hónapos sorozat éppen egy kecskeméti botlással indult a bajnokcsapatnak (2-0-ra kikapott az újonc otthonában), aztán alulmaradt Mezőkövesden is (2-1 a matyóföldieknek), és idegenben nem bírt (2-2) a botladozó székesfehérváriakkal sem. A mérleg másik serpenyőjébe három hazai (2-0 a Debrecen, 2-1 a ZTE és legutóbb 3-2 a Paks ellen) és egy idegenbeli győzelem (4-2 Felcsúton) jutott.
Vasárnap, a Bozsik Arénában kiderül, hogy az idei utolsó nekifutásra sikerül-e javítani a gyengébb idegenbeli eredménysoron...
SZOMBAT
14.15: PAFC-DVSC
16.00: Paks-Újpest
18.15: ZTE-Kecskemét
VASÁRNAP
13.30: Fehérvár-Kisvárda
15.45: Honvéd-FTC
18.00: Vasas-Mezlőkövesd
(A meccseket az M4 Sport közvetíti.)
Az NB I következő, 17. fordulóját már jövőre, 2023 januárjának utolsó hétvégéjén rendezik.