
Ami a Fradinak már összejött, azért meg kell még izzadnia Ronaldóéknak, a Juventusnak és az Atléticónak is.
Az Európa-ligában történelmi sikert elérve csoportgyőztes FTC labdarúgói egyenes ágon bejutottak a márciusi nyolcaddöntőbe. A legjobb 16 mezőnye csak az utolsó csoportforduló, majd a Bajnokok Ligája kvartettjeinek harmadik helyezettjei és az El-másodikok februári párharcai után alakul ki.

A Fradi mellett ugyanakkor már biztos nyolcaddöntős a Real Betis, a Royale Union és a lábadozó Sallai Roland klubja, a Freiburg - csakhogy Dibusz Dénesék a következő körben nem találkozhatnak másik csoportgyőztessel.
Ha jövő héten másodikként végez, majd jövőre túljut a BL "ejtőernyősén" is, akkor szembejöhet velük ellenben többek között az Arsenal vagy a PSV Eindhoven, a Fenerbahce (Szalai Attila csapata), az Union Berlin (Schäfer András), a Real Sociedad, a Manchester United vagy éppen a Lazio.
A Bajnokok Ligája csoportjaiból olyan nagyágyúk folytatják az El-ben, mint a Barcelona és a Sevilla (ők már biztos csoportharmadikok), de kisebb-nagyobb esélye van rá az Ajaxnak, az Atlético Madridnak, az AC Milannak, az RB Leipzignek és a Juventusnak is.
A nyolcaddöntők (március 9. és 16.) sorsolását február 24-én 13 órától tartják. A sorozat döntőjét május 31-én a budapesti Puskás Arénában rendezik meg.







