Létrehozva: 2022.06.27.

Kiderült, így teljesülhet Hosszú Katinka nagy álma

Utolsó budapesti világversenyén lemaradt a 400 méteres vegyesúszás dobogójáról, így érem nélkül zárta a vizes-vb-t Hosszú Katinka. Ahhoz, hogy elérje nagy célját, a világeseményeken nyert 100 medált (ebből már csak 4 hibádzik), idén még két lehetősége maradt.

Szerző Ripost

Iron Lady, az aranyhalmozó „gép” helyett immár Hosszú Katinka, az ember úszott a budapesti világbajnokságon. Pályafutása 97., rangos világversenyen szerzett érméhez az utolsó nekifutásra, 400 vegyesen került közel, de negyedikként célba csapva korábbi sikerszámában sem állhatott dobogóra. A folytatás rövidesen sokkal sikeresebb lehet!

Hosszú Katinkának a Duna Arénában nem sikerült dobogón végeznie, de...
Hosszú Katinkának a Duna Arénában nem sikerült dobogón végeznie, de...Fotó: Nemzeti Sport

A visszavonulásáig kitűzött célját, a 100 medált az augusztusi Európa-bajnokságon, Rómában, majd decemberben, a melbourne-i rövid pályás világbajnokságon hozhatja össze. Mindkét helyszín fontos világklasszisunk a karrierjében: 2009-ben éppen az olasz fővárosban nyerte első vb-aranyát (400 vegyesen), miután két évvel korábban az ausztrál nagyvárosban szerepelt először nagymedencés világbajnokságon.

Továbbra is a száz érem a cél, itt egy sem sikerült, négyet valahogy össze kell még szednem

– mondta elszántan a háromszoros olimpiai-, kilencszeres világbajnok Hosszú.

– Érdekesen írja az élet a pályafutásom forgatókönyvét: Rómába visszatérni, és ott küzdeni azért, hogy gyarapítsam az érmeim számát – már akkor libabőrös leszek, ha csak beszélek erről a lehetőségről – idézte Katinkát a Nemzeti Sport.

Hosszú a budapesti verseny után elmondta, ha a régi formáját már nem is érheti el, még egyszer megpróbálja „leporolni az Iron Ladyt”. De a másfél hónap múlva kezdődő római Eb-n a jelenlegi formája alapján is jó eséllyel gyarapíthatja az érmei számát.

Az Iron Lady eddigi 96 medálja: olimpia - 4 (3 arany, 1 ezüst); világbajnokságok - 15 (9 arany, 1 ezüst, 5 bronz); rövid pályás vb-k - 27 (17 arany, 8 ezüst, 2 bronz); Európa-bajnokságok - 24 (15 arany, 6 ezüst, 3 bronz); rövid pályás Eb-k - 26 (20 arany, 4 ezüst, 2 bronz).

A Duna Arénában, a 200 méteres vegyesúszásban úgy végzett a vb-mezőny 7. helyén, hogy az európai riválisok közül egyedül az izraeli tini, Anastasia Gorbenko előzte meg (ő is csak 3 tizedmásodperccel). 400 vegyesen pedig Katinka volt a vb-döntő egyedüli európai résztvevője.

Ráadásul Sós Csaba szövetségi kapitány máris jelezte: Hosszú a római Eb-n a 4x200-as női gyorsváltóba is bekerülhet, amely most szintén egyetlen európai finalistaként lett vb-ötödik.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt