Létrehozva: 2022.04.16.

Nehéz kezdés után beindult Csercseszovval a Fradi

A múlt hétvégén 3-0-s győzelmet aratott a labdarúgó NBI-ben szereplő Ferencváros a Debrecen ellen. Sztanyiszlav Csercseszov csapata ezzel már kilenc pontos előnyre tett szert a második helyezett Puskás Akadémia ellen.

A Debrecen ellen aratott 3-0-s siker egyben azt is jelentette, hogy a Fradi már 10 tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre, Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző kezdi megtalálni számításait az Üllői úton.

2021. december 20-án nevezték ki az orosz válogatottat 2018-ban világbajnoki negyeddöntőig vezető szakembert az osztrák Peter Stöger helyére. Az 58 esztendős tréner első felkészülési és tétmérkőzését egyaránt elvesztette. A folytatás sem volt könnyebb, az akkor még a kiesés ellen küzdő Újpestet egy megpattanó lövéssel legyőzte a Fradi, amely aztán óriási hazai pofonba szaladt bele a Paks ellen. Ekkor sokan megkérdőjelezték, hogy tényleg Csercseszov volt-e a megfelelő választás Stöger helyett.

Nem indult könnyen a ferencvárosi kaland. Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

Bár a mutatott játék továbbra sem elsősorban a közönségszórakoztatásra épül, az eredményességre nem lehet panasza a szurkolóknak. Öt győzelem és három döntetlen után már magabiztosan vezet a zöld-fehér klub a bajnokságban, a Vasas és a Honvéd elleni siker után pedig a Magyar Kupa elődöntőjében is ott van a Fradi. Az egyik kulcsmomentum a védelem rendbetétele volt, a tíz veretlen összecsapásból haton nem kapott gólt a regnáló bajnok, a Debrecen ellen pedig lehetett látni, hogy Csercseszov a támadófutball szépségén is tudott javítani. 

Az orosz tréner a legutóbbi bajnoki után elmondta, nem kiabálja el a bajnoki címet, de hosszútávú céljai vannak a klubnál.

"Még van hátra néhány forduló, a következő mérkőzéseken bármi történhet, legközelebb, a Honvéd otthonában sem lesz könnyű dolgunk" – intett mindenkit óvatosságra Csercseszov. "A végső cél az, hogy a csapat maximálisan készen álljon a nemzetközi kupaszereplésre."

A zöld-fehérek ma a Honvéd ellen folytathatják a sorozatukat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt