Létrehozva: 2021.02.18.

„Nehezen dolgozza fel” – kitálalt Hosszú Katinka olimpia előtti formájáról a kapitány

Dr. Sós Csaba szerint Hosszú Katinka az olimpia közeledtével elszántabban készül, mint valaha. Az akaratának biztosan meglesz a jutalma.

Hosszú Katinka halálosan komolyan veszi a felkészülést dr. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint. A szakvezető az olimpiai felkészülést is szolgáló budapesti tesztverseny után beszélt a tapasztalatairól, bő egy hónappal a március 23-án kezdődő országos bajnokság előtt. Hosszú Katinka olimpia előtti formája még nem az igazi, de az eltökéltségén és szorgalmán biztosan nem fog múlni, hogy a hátralévő hónapokban újra a régi legyen.

Hosszú Katinka tán még a korábbi éveknél is elszántabban készül az olimpiára
Fotó: Derencsényi István / MUSZ

„A felkészülési verseny előtt többször is beszéltem Hosszú Katinkával, és örömmel nyugtáztam, hogy az elszántsága ugyanolyan, vagy még konokabb, mint ami öt éve hajtotta előre a pályafutása csúcsát jelentő riói olimpiai játékok előtt, ahol három aranyérem is az övé lett. Nem kételkedem abban, hogy újra ezerrel edz, és halálosan komolyan veszi az olimpiai felkészülésének minden egyes napját. Bizonyára zavarja, és nehezen dolgozza fel, hogy a tekintélyerősítő nagy eredményekkel most még nem tud szolgálni, de fogadnék arra, hogy ez a mostani csak egy átmeneti állapot. Jelzésértékű, hogy a felkészülési versenyen régi szokásához híven ismét halmozta a rajtokat, úgy is fogalmazhatnék, hogy nem bújt el az ellenfelei és a kihívások elől. Márpedig ez jó jel, az akarat jele”

- nyilatkozta Katinkáról a szövetségi kapitány az SzPress Sporthírszolgálatnak a Tüske uszodában rendezett felkészülési viadal után.

Katinka a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: elfáradt, miután a lehető legtöbb számban elindult, de...

„Nagyon jó kis edzés volt! Úgy néz ki még a végén úszó leszek...”

- írta jókedvűen Hosszú Katinka.

Sós Csaba azt is elárulta, hogy a tesztverseny résztvevői közül szerinte jelenleg Verrasztó Dávid van a legjobb formában, az egy nap alatt négy számban győztes Milák Kristóf pedig láthatóan túl van a koronavírus-fertőzése utóhatásain is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt