RETRO RÁDIÓ

Megható üzenetet küldött Marco Rossi a karanténból

ROSSI, Marco
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 11. 19. 19:50

Olasz kapitányunk elárulta: előre tudott mindent az otthoni tévéjén követett válogatott meccsről.

Marco Rossinak a koronavírus miatt pesti lakásából kellett végigkövetnie a szerda esti magyar-török Nemzetek Ligája-mérkőzést (2-0) is. Olasz szövetségi kapitányunk az Európa-bajnoki szereplés és a csoportgyőzelem kiharcolásának megünnepléséről is lemaradt, de ma megható üzenetet küldött a Facebookon.

„Egy héten belül két hihetetlen eredmény. Olyan boldog és a fiaira oly büszke az ország. A játékosok, a stáb és a szurkolók megbecsülése érezhető. Néhány évvel ezelőtt el sem tudtam volna ezt képzelni, és ez igazán szívet melengető. Mindannyiótoknak nagyon köszönöm ezt a pillanatot!”

- üzente az olasz szakember, aki a várakozáson felüli sikerek láttán legfeljebb azt sajnálhatja – de azt nagyon! – hogy személyesen nem lehetett jelen az utóbbi meccseken.

A munkatársaival házi karanténjából telefonkapcsolatot tartó Rossi a szövetség honlapján elmondta:

„Speciális helyzetben néztem a mérkőzést, hiszen a televízión keresztül figyeltem a pályán történteket, és közben telefonon keresztül voltam kapcsolatban a stábommal – fogalmazott a kapitány. – Fokozta a helyzet érdekességét, hogy a valós történésekhez képest több másodperces csúszással láttam a képet, ezért telefonon már előbb értesültem bizonyos eseményekről, mint ahogy a saját szememmel láttam volna. Már a mérkőzés első félidejében is csoportgyőzelemre álltunk, de csak akkor nyugodtam meg, mikor a telefonomon megkaptam az információt, hogy megszereztük a második gólunkat is”

- emelte ki a technikai nehézséget Marco Rossi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.