Létrehozva: 2020.10.25.

Leesett az álla, váratlan látogatók törtek rá a magyar sportolóra

Márton Anita el sem tudja képzelni, hogy az ő állapotában bárki is csalna.

Leesett az álla, váratlan látogatók törtek rá a magyar sportolóra

Márton Anita világbajnok súlylökő hatodik hónapos terhes, boldogan várja születendő babáját. Éppen ezért esett le az álla, amikor otthonában doppingellenőrök látogatták meg.

„Csak el ne felejtsem majd megadni a szülőszoba pontos számát a holléti jelentésben” - írta közösségi oldalára Márton, aki maga sem gondolta volna, hogy célpont lehet.

Fotó: MTI

A sportolónő elmondta, lehet, hogy továbbra is mintákat kell majd adnia.

”Két magyar ellenőr jött, az egyikük nő volt, aki a megszokott módon elkísért a mosdóba, amíg vizeletmintát adtam, minden úgy történt, ahogy már megszoktam. Elképzelhető, hogy lesz még néhány hasonló vizsgálat addig, amíg szülök, hiszen a pandémia miatt nem tudták az év első felében elvégezni a kellő számú tesztet, ami az olimpiai szerepléshez szükséges„ – mondta a Blikknek Márton, aki szerint elképzelhetetlen, hogy valaki terhessége alatt doppingoljon.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek