RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a szemtanú: Ezért verhették össze a magyar focistát

Megszólalt a szemtanú: Ezért verhették össze a magyar focistát
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 08. 10. 05:30

Rohammentő szállította el egy budapesti szórakozóhelyről Busai Attila magyar bajnok labdarúgót.

Rosszul végződött a szerda éjszakai kiruccanás Busai Attila számára. A Blikk számolt be róla elsőként, hogy a magyar bajnok labdarúgót brutálisan megverték egy fővárosi szórakozóhelyen. Lapunk információja szerint a Ferencvárossal négy éve magyar bajnoki címet ünneplő focista arca felismerhetetlen lett, három helyen összetört és azóta meg is operálták. A támadás okát egyelőre csak találgatni lehet, de egy bennfentes szerint nő lehet a dologban.

Busai Attila
Fotó: MTI

„Busai kikezdett egy hölggyel, akivel nem kellett volna. Ezért kapták el többen is és helybenhagyták” – mesélte lapunknak egy informátor, aki a helyszínen lett figyelmes az összecsapásra.

A kiérkező mentősök hivatalból feljelentést tettek, mivel az áldozat sérülése 8 napon túl gyógyuló. A rendőrség közlése szerint súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, a hatályos jogszabályok szerint az elkövetők akár 2-8 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.