RETRO RÁDIÓ

Reményteli szavak, Schumacherről beszélt a fia

Formula 2 Grand Prix of Hungary
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 09. 27. 16:30

Naná, hogy szóba került a Ferrari is. A tehetséges autóversenyző az Orosz Nagydíj előtt nyilatkozott.

A Forma-1 Orosz Nagydíjának versenyhétvégéjén, Szocsiban rendezik a Forma-2 futamait is. Az utánpótlás-sorozatban szerepel a hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher, aki az álmai és tervei, reménybeli Ferrari-karrierje mellett a 2013 végén súlyos síbalesetet szenvedett apjáról is szót ejtett.

A Hungaroringen győzött az F2-futamon
Fotó: Getty Images

„Természetesen az az álmom, hogy a Ferrarinál versenyezzek”

- árulta el a ZDF interjújában a 20 éves „kis Schumi”, aki tavaly óta az olasz istálló akadémiájának tagja, így egy nagy lépéssel már közelebb került az álma megvalósításához.

Idén már tesztelt F1-autót Bahreinben és Hockenheimben is, ahol apja 2004-es Ferrarijával körözött.

„Világosan és egyértelműen éreztem, mennyire tisztelik még mindig”

- utalt apja rajongóira Mick, aki jól kezeli az elkerülhetetlen összehasonlítást is.

„Egyáltalán nem zavar. Én ugyanúgy istenítem őt, mint sokan mások. Ő az én hősöm. És végül is ugyanazt csináljuk. Ugyanaz a szenvedélyünk, a hobbink. És azt hiszem, egyszerűen nagyon hasonlítunk egymásra”

- mondta az ifjabb Schumacher.

Nemrég egy milánói rendezvényen azt is megtapasztalta, hogy az olasz rajongók máris imádják.

Milánói Ferrari-eseményen tapasztalta meg az olaszok imádatát
Fotó: AFP

„Nagyon szép fogadtatásban volt részem. Igazán klassz volt, egy rendkívül különleges pillanat számomra. Korábban még nem volt részem hasonlóban. Az olasz rajongók nagyon szívélyesek”

- áradozott a tehetség, aki a Ferrari jelenlegi sztárjáról, Sebastian Vettelről is mesélt (a négyszeres világbajnok német pilótának is gyerekkora óta Michael Schumacher volt a nagy kedvence).

„Számítok az ő tanácsaira is, biztosan kapok tőle néhány hasznos tippet, amik sokat segíthetnek nekem, hiszen óriási a tapasztalata a Forma-1-ben. Nem csak a Ferrari és a nemzetiségünk köt össze minket, elvégre a példaképünk is ugyanaz”

- mondta egy grimasz kíséretében Mick Schumacher, aki 2021-re tervezi az F1-es debütálását.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.