5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megvan a Fradi ellenfele a BL-selejtezőben

Megvan a Fradi ellenfele a BL-selejtezőben
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 06. 18. 16:47

Kemény rivális, de a Vidi tavaly már bizonyította, hogy verhetõ. Sorsoltak az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni székházában.

A Ludogorec Razgrad lesz a magyar bajnok Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörében. A nyolc éve sorozatban bajnok bolgár kirakatcsapatot tavaly nyáron a Vidi kiejtette (idegenben 0-0, Felcsúton 1-0) a BL-kvalifikáció második körében.

 

Szerhij Rebrov csapata hazai pályán kezdi a párharcot. Az első meccset július 9-én vagy 10-én, a visszavágót július 16-án vagy 17-én játsszák.

 

Frissítés (15.05):

"Nagyon erős ellenfélről van szó, ezt tudjuk jól, de a többi együttes ellen sem lett volna könnyű dolgunk. Tavaly a Vidi játszott ellenük, de azóta azért volt már pár változás a keretben, ráadásul más edző is irányítja a csapatot. Abból a találkozóból tehát szerintem már nem lehet kiindulni. Feltérképezzük majd őket teljesen, de

ki-ki meccsre számítok, ahol 50% esélyünk lesz a továbbjutásra

- idézte Leandrót a klub honlapja.

 

Friss reakció Leótól a BL-sorsolást követően

Közzétette: Ferencvárosi Torna Club – 2019. június 18., kedd

 

A 2. selejtezőkör párosítását szerdán 12.00-tól sorsolják Nyonban.

A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy ellenfelet kell búcsúztatnia.

 

15.45:

Az Európa-liga selejtezőiben a Vidi a montenegrói Zeta, a DVSC az albán Kukesi, a Honvéd pedig a litván Zalgiris Vilnius ellen játszik.

A meccseket július 11-én és 18-án játsszák, a fehérváriak idegenben, a debreceniek és a kispestiek otthon kezdenek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.