Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.04.

Óriási esély, eljött Szalai Ádám ideje?

Nagy lehetõséget kaphat német klubjánál válogatott csatárunk. Most kell mindent beleadni!

Hosszú erőlködés, kispadkoptatás után eljön végre Szalai Ádám ideje a Hoffenheimnél? Nagyon úgy néz ki!

A német focibajnokságban remekül szereplő "Falusiak" edzője, Julian Nagelsmann nagy döntés előtt áll. Pótolnia kell valahogy a válogatott küszöbén álló Sandro Wagnert. A szezonban már 10 gólos csatárt két meccsről eltiltották, így szombaton, a Mainz ellen valakit elő kell húznia a talonból. Nagy az esélye erre Szalainak.

"Sandro nem csak a góljai, de a győzni akarása miatt is vezéregyéniségünk. De erős a keretünk, és nem vagyunk kártyavár, hogy összeomoljunk nélküle. Vannak különböző csatártípusaink, akik helyettesíthetik" - utalt a cseresorból érkező megoldásra Nagelsmann. Márpedig Szalai riválisai közül a chilei Vargas eligazolt, a szerb Kramarics és Uth pedig inkább csak a kétcsatáros felállásban találják föl magukat.

A jó Eb-szereplés, a válogatottban szerzett góljai után a klubjánál is az áttörésért dolgozik a magyar támadó. Korábban 550 napig eredménytelen volt, de klubedzője ősszel többször is dicsérte a hozzáállását és edzésmunkáját. Wagner helyetteseként ráadásul pluszmotiváció is hajtaná Szalait. Legutóbb éppen a mostani ellenfél, a Mainz légiósaként futott a szekere a Bundesligában. A két csapat őszi, idegenbeli meccsén (4-4) is betalált a kapuba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott