RETRO RÁDIÓ

Biciklinek álcázta a motort a kerékpárversenyző!

Biciklinek álcázta a motort a kerékpárversenyző!
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 02. 10. 11:00

Felturbózott bringával bukott le egy tehetséges kerekes. Tízmilliókra büntethetik...

Technikai dopping - azaz tiltott, motorikus erőátvitel miatt - akadt fenn a hazai Femke Van den Driessche a Belgiumban rendezett terepkerékpáros világbajnokságon. A női U23-as kategóriában indult versenyző kerékpárvázába rejtett motort találtak.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke, a Spiegelben idézett Brian Cookson szerint

teljesen egyértelmű, hogy technikai csalás történt.

A nagy esélyesek közé tartozó, 19 éves Femke Van den Driessche azzal védekezett, hogy fogalma sem volt semmiről. Védekezése szerint véletlenül egy barátja bringájával indult el a vb-n, amit a szezon előtt ő adott el neki – csakhogy azóta ezek szerint „feltuningolták” egy motorral, amiről ő nem tudott.

Ugyanolyan, mint amilyet most hajtok. Egy mérnök összecserélhette, és véletlenül nekem adta

– bizonygatta a Sporza tévéadásában a csaláson kapott tini, aki fél, hogy ezzel vége az ígéretes karrierjének, de reméli, kap még egy esélyt.

Erre várhatóan csak a féléves eltiltás, és akár 200 ezer svájci frankig (56 millió forint) terjedő pénzbüntetés leperkálása után lehet esélye.

Õrület ez az egész, sokkoltak a történtek

- mondta Van den Driessche, aki végül célba sem ért, technikai problémák miatt adta föl a versenyt.

A belga szövetségi kapitány, Rudy de Bie is megütközött, fájlalja, hogy a nagy tehetségnek tartott sportoló „mindenkit átvert”. A kerékpár gyártója, a Wilier Triestina jelezte: hitelrontás miatt pert indít a belga kerekes ellen.

A „motoros segítség” a kerékpársportban évek óta fel-felmerül. Már 2010-ben is többször megvádolták ilyesmivel a svájciak időfutam-világbajnokát, Fabian Cancellarát. Bizonyítani azonban nem tudták, hogy elektromos motort használt, csak egy videofelvételen látszott, amint megnyom egy gombot a kormányán, és ezt követően gyorsabban halad.

Így működik a motoros bringa:

A mostani botrány ahhoz vezethet, hogy szigorítják és kiterjesztik az ellenőrzéseket a kerékpáros versenyeken.

"Senki sem bújhat el többé. Előbb vagy utóbb minden csaló megfizet azokért a károkért, amelyeket a sportágnak okozott"

- szól Cookson elnök hadüzenete.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.