RETRO RÁDIÓ

Brutális, amit a magyarok az erős paprikával művelnek

Brutális, amit a magyarok az erős paprikával művelnek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 18. 21:00

A csípõs szószok világbajnokságán rendesen odatettük magunkat: több magyar termék is bekerült a legjobbak közé! Lecsap a Kabai Tüzes Mennykõ!

A zsűri kóstolóinak értékelése alapján egy kabai őstermelő négy terméke is az elsők között végzett, egy szószuk pedig különdíjat nyert el. A verseny bírálata egy hónapon keresztül tart, hiszen a 15 országból érkeznek a termékek. 53 kategóriában nevezett csípős finomságok végigkóstolása rövidebb idő alatt nem is lehetséges.

Hobbiból lett világsiker

A kabai Chili Hungária manufaktúrát alapító és vezető Diczkó László feleségével kistermelőként viszi a vállalkozást már a kezdetektől, vagyis 2011-től fogva. Eredetileg hobbiként indult az erős paprikák termesztése: László interneten rendelte az első magokat Amerikából, és már az első évben el tudták adni a termékeiket. Nem a paprikát árulják, hanem amit abból készítenek: fűszerolajokat, fűszerkeverékeket, chiliszószokat. Ma már 2500 négyzetméteren termesztik a paprikát. Nem ez a manufaktúra első győzelme, 2015-ben már elhozták az első díjat egy termékükkel a neves világversenyen.

„Jó mulatság, férfimunka volt”

Ezt üzente a manufaktúra vezetője a versenytársaknak az eredményhirdetés utáni Facebook posztban. Van mire büszkének lenniük: világbajnok lett az Édes-csípés és az Aranyszarvas szósz, a Kabai Tüzes Mennykő és az Alabárdos szósz pedig második helyezést ért el a kategóriájában. Különdíjat kapott pikáns, meggyes-mézes szószuk (Best Hot Sauce In The World). Főleg azt figyelembe véve, hogy Magyarországon nincs hagyománya a csilipaprika termesztésnek, hihetetlenek ezek az eredmények. A világversenyre egyébként bárki nevezhet egy online nyomtatvány kitöltésével. Amikor Diczkó László meglátta a felhívást, egy pillanatig sem habozott.

Már nem az a menő, ha brutálisan csípős a csili

A világbajnok magyar termelő úgy látja, változott a trend, és már nem a csípősség, hanem az ízek és a harmónia, a különlegesség a döntő a szószoknál. Beszélt a világ legerősebb paprikájáról is, melyet ő is termeszt – természetesen ebből is szósz is készítenek, nagyon stílusos Kegyes Halál fedőnévvel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.