RETRO RÁDIÓ

Senki nem tudta, mire való a radír kék vége

Senki nem tudta, mire való a radír kék vége
KM
Szerző
KM
Létrehozva2016. 06. 24. 13:05

Csak azt hitted, de rosszul tudtad!

A mai 40-es, sőt 50-es korosztály is ezt a radírt használta kisiskolásként, sőt, a középiskolai, egyetemi éveikre is elkísérte őket a hasznos kiegészítő. A Pelikán felirat beleégett a retinánkba, mint ahogyan az is, hogy a középen egy keskeny, fehér sávval kettéválasztott radírgumi egyik vége kék, a másik pedig piros. Szinte kérdezni sem kérdezte senki az okát, hiszen az volt az általános közvélekedés, hogy a kék rész arra szolgál, hogy a tollal vétett hibáinkat tüntessük el a papírról.

Nos, most kiderült, mindez tévhit!

Egy internetes blog azt állítja, megkeresték a legendás radírgumi gyártóját, hogy megtudják, mi is az igazság a színezést illetően. Állításuk szerint egyértelmű választ kaptak: nem a ceruza és a toll miatti különbségek miatt.

Való igaz, a piros rész a ceruza nyomait tünteti el a papírról, és más, puha felületekről. A kék azonban arra szolgál, hogy a ceruzát a durvább felületekről – kartonról, vagy akár a falról – is eltüntesse.

Nos, így már világos, miért szakadt át sokszor a füzetünk, ha a tollat dörzsöltük vele!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.