
Nem is gondolnád mi mindent köszönhet az emberiség a magyaroknak–itt a lista!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostNem csak a golyóstollat, a gyufát vagy a Rubik-kockát köszönheti nekünk az emberiség. A Magyar Feltalálók Napja alkalmából összegyűjtöttük azokat a találmányokat, amik alapjaiban változtatták meg a világot!
A magyar zsenialitás több olyan technológiával és mindennapi vívmánnyal is megajándékozta a világot, amikről a legtöbben nem is sejtik, honnan származnak. A Magyar Feltalálók Napja alkalmából összegyűjtöttünk most ezek közül néhányat.

Május 13-a a Magyar Feltalálók Napja
2009 óta minden évben június 13-án fejezzük ki tiszteletünket a hazai géniuszok és világra szóló eredményeik előtt, mindezt a Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE) kezdeményezésére. A választás azért esett éppen június 13-ára, mert az első Budapesten született magyar Nobel-díjas biokémikus, Szent-Györgyi Albert 1941-ben ezen a napon jelentette be korszakalkotó találmányát: a jól eltartható, nagy C-vitamin-tartalmú készítmények előállítására szolgáló eljárást -olvasható a Wikipédián. Ez a jeles nap kiváló alkalom arra, hogy a közismert sikerek mellett a méltatlanul háttérbe szorult, különleges hazai vívmányokra is ráirányítsuk a reflektorfényt. Mutatunk is ezek közül néhányat!
Ezeket tartják a C-vitamin mellett a legjelentősebb magyar találmányoknak
A hazai elmék számtalan olyan alapvető eszközt adtak a világnak, amelyek ma már a mindennapjaink elengedhetetlen részei.
- Gondoljunk csak a golyóstollra, amelyet Bíró László József fejlesztett ki az 1930-as években.
- Hasonlóan nélkülözhetetlen a mindennapi biztonság terén Irinyi János 1836-os találmánya, a zajtalan és robbanásmentes gyufa, aki a veszélyes foszfort nem kálium-kloráttal, hanem ólom-dioxiddal keverte össze.
- A hírközlés és a fizika világát változtatta meg gyökeresen Gábor Dénes a holográfia feltalálásával, amelyért 1971-ben Nobel-díjat kapott.
Szintén a legnagyobbak között említendő Jedlik Ányos munkássága, aki a világon elsőként ismerte fel és valósította meg a dinamó-elvet, valamint nevéhez fűződik a frissítő szódavíz nagyüzemi gyártásának kidolgozása is. És ez még korántsem minden!

Ím a kevésbé ismert, de korszakalkotó magyar vívmányok listája
Év | Találmány | Feltaláló(k) | Tudnivalók |
| XV. század | kocsi (a szekér kényelmes változata) | Kocs község bognárai | A tengelyek és a felépítmény közé beépített rugózás miatt gyors és kényelmes lett. Innen ered az angol coach és a német Kutsche szó is. |
| 1830-as évek | Petzval-portréobjektív | Petzval József | Világszerte az első, matematikai számításokon alapuló fényképezőgép-objektív. Tizenhatszorosára növelte a fényerőt, így a fotózási idő percekből másodpercekre csökkent. |
| 1885 | zárt vasmagos transzformátor | Bláthy Ottó, Déri Miksa, Zipernowsky Károly | Lehetővé tette az elektromos áram nagy távolságokra történő, minimális veszteséggel járó szállítását és elosztását. |
| 1893 | porlasztó (karburátor) | Bánki Donát, Csonka János | Az üzemanyag és a levegő tökéletes keverékét állította elő a belső égésű motorokhoz, ami nélkül a korai autóipar elakadt volna. |
| 1893 | forgókondenzátor | Korda Dezső | A modern rádióhangolás (és szinte minden későbbi vezeték nélküli adó-vevő) alapvető alkatrésze, Németországban szabadalmaztatta. |
| 1903 | volframszálas izzólámpa | Just Sándor, Hanaman Ferenc, Bródy Imre | Edison szénszálas izzója helyett tartós, fényes volframszálat és kriptongázt használtak. Ez tette az izzót valóban tömegtermékké. |
| 1908 | bolygóműves sebességváltó | Galamb József | A legendás Ford T-modell főkonstruktőreként alkotta meg a lábpedállal működtethető bolygóműves váltót, az automata váltók ősét. |
| 1920-as évek | modern plazmatévé és infrakamera alapjai | Tihanyi Kálmán | Ő szabadalmaztatta a teljesen elektronikus televízió-rendszert (töltéstárolás elve), majd a katonai célú, éjjellátó infrakamerát is. |
| 1928 | szárazoltó (poroltó) | Szilvay Kornél | Tűzoltóként jött rá, hogy a víz sokszor nagyobb kárt tesz a műtárgyakban vagy elektromos berendezésekben, mint maga a tűz. Porral és gázzal oltó gépet tervezett. |
| 1938 | xerográfia (fénymásolás alapja) | Selényi Pál | Az elektrosztatikus képalkotás úttörője volt, az ő elméleti és gyakorlati munkásságára építve alkotta meg később az amerikai Chester Carlson a modern fénymásolót. |
| 1940 | színes televízió és mikrobarázdás lemez | Goldmark Péter Károly | A CBS laboratóriumában mutatta be az első működő színes tévét, majd a hosszanjátszó bakelitlemezt is ő szabványosította. |
| 1945 | Neumann-elvek | Neumann János | A tárolt program, a kettes számrendszer és a központi feldolgozó egység (CPU) koncepciója – lényegében a mai okostelefonok és PC-k logikai alaprajza. |
| 1973 | a mikroflopi (3,5" floppy disk) őse | Jánosi Marcell | A BRG-nél dolgozva alkotta meg a kazettás, merev műanyag tokba zárt 3 colos hajlékonylemezt (MCD). Sajnos a magyar állam nem hosszabbította meg a nemzetközi szabadalmat, így a Sony aratta le a babérokat. |
| 2001 | üvegbeton | Losonczi Áron | Fényáteresztő beton, amelyben optikai üvegszálak vezetik át a fényt a tömör falakon, teljesen új távlatokat nyitva az építészetben. |
| 2005 | módosított mRNS-technológia | Karikó Katalin (és Drew Weissman) | Megoldották, hogy a szintetikus mRNS láthatatlan maradjon az immunrendszer számára. Ez a szabadalmaztatott eljárás tette lehetővé a Covid-19 elleni vakcinák gyors kifejlesztését és a modern mRNS-alapú gyógyítást (Nobel-díj). |
| 2006 | Gömböc | Domokos Gábor, Várkonyi Péter | Az első olyan ismert homogén, konvex test, amelynek mindössze egyetlen stabil és egyetlen instabil egyensúlyi pontja van (bárhogy tesszük le, mindig talpra áll, nehezék nélkül). |







