9°C
22°C

Ivó, Milán névnapja

RETRO RÁDIÓ

"Jobban szeretek adni, mint kapni" - több sorstársán segített eddig a gyógyíthatatlan beteg Dávid

Létrehozva2026. 05. 19. 14:30

Tavaly ősszel Csorba Dávid hatalmas vállalásba kezdett. Az ágyhoz kötött, gyógyíthatatlan férfi úgy döntött mindent megtesz azért, hogy sorstársai előtt egy önállóbb, boldogabb élet álljon és megadja nekik mindazt, ami korábban neki is sokat segíthetett volna. A 33 éves, Duchenne-szindrómás férfi betegsége következtében már mindössze csak egy ujját tudja mozgatni, akaraterejével azonban hegyeket mozgat.

Súlyos betegsége ellenére Dávid tele van ötletekkel. Megírt már egy könyvet, zenét szerez, illetve podcast csatornát indított, ahova olyan vendégeket hívott el, mint Király Viktor és Burai Krisztián. A gyógyíthatatlan férfi a közösségi médiában kendőzetlenül beszél betegségéről, őszinte szavai pedig úgy tűnik, sokakat meg is érintenek: összetartó közösséget alakított ki a különböző platformokon. Hogy mennyire összetartó, az tavaly szeptember óta mutatkozik meg igazán, amikor Dávid bemutatta első támogatottját, a szintén Duchenne-szindrómás Petit

Sorstársain segít Csorba Dávid, a gyógyíthatatlan férfi
Sorstársain segít Csorba Dávid, a gyógyíthatatlan férfi
Forrás: Beküldött fotó

A 41 éves Peti tavaly ősszel egy komoly döntés előtt állt: a biztonságos légzés érdekében gégemetszést kellett vállalnia. Az utána való lábadozáshoz elengedhetetlen volt számára egy ápolási ágy, ezért Dávid gyűjtést indított.

Én jobban izgulok most érte, mint valaha magamért. Nem tudom, meddig élhetek még, de ameddig igen, segíteni szeretnék, mert jobban szeretek adni, mint kapni

— írta Dávid.

A gyűjtés sikeres volt, ez pedig hatalmas lendületet adott Dávidnak a folytatáshoz.

A gyógyíthatatlan férfi tudja, min mennek keresztül sorstársai

Dávid következő támogatottja Levente volt. Levente életét egy közel 200 ezer forintba kerülő fürdetőszék tette volna könnyebbé, ezt azonban egyedül nem tudta megteremteni magának. 

Péter sorstársamnak már sikerült, és láttuk, mit jelent, amikor a közösség nemcsak néz, hanem cselekszik. Most Leventén a sor. Levente még nem ágyhoz kötött, mozgékonyabb, mint én, de a fürdés már neki is nehéz, fárasztó és sokszor bizonytalan. Ez a fürdetőszék nem luxus: ez biztonság, méltóság, könnyebbség

— fogalmazott Dávid.

Egy hónap sem telt, és máris összejött a szükséges összeg, Levente pedig megkapta a speciális széket. Dávid újra büszke lehetett a közösségére.

Csorba Dávid közösségének hála Tibike álmát is teljesítette
Csorba Dávid közösségének hála Tibike álmát is teljesítette
Forrás: Csorba Dávid Facebook-oldala

Pár nap telt csak el, és Dávid máris egy újabb gyűjtésbe fogott. A 12 éves Tibinek is egy fürdetőszékre volt szüksége, amivel biztonságosan megoldható az a mindennapi feladat, amibe sokan bele sem gondolnak, hogy mekkora megpróbáltatás annak, aki nem egészséges.

Mikor ránézek, látom benne a régi önmagamat: azt a gyereket, aki akkor is nevetett, amikor nehéz volt. Ezt a fényt szeretném tovább erősíteni benne

— húzta alá Dávid. Nem sokkal később Tibike családjához is sikerült eljuttatni az eszközt.

A Duchenne-féle izomsorvadás versenyfutás az idővel

Amikor Dávid kicsi volt, még nem állt rendelkezésre olyan génterápia, ami lassítja a betegség lefolyását. Ma már elérhető, ennek ára azonban több mint egymilliárd forint. Elképesztő összeg. Beni és Domi még csak 4 és 5 évesek, a kegyetlen izomsorvadás azonban már az ő mindennapjaikat is megkeseríti. Esetükben több mint két milliárd forintra lenne szükség, amiről szüleik nem álmodhatnak, de egy boldogabb életről igen. A két kisfiú hatalmas meserajongó, Dávid ezért úgy döntött, szeretné megajándékozni egy tévével a Duchenne-es testvérpárt.

Bár az izmaik fáradnak, a szívük és a fantáziájuk megállíthatatlan. Számukra a mesék világa a szabadságot jelenti. Tudom jól, hogy a mai világban egy televízió nem számít csodának, de az ő mindennapjaikban ez a kapu a boldogsághoz és a kalandokhoz

— írta a férfi.

A 22 ezres közösségnek hála végül a két kisfiút is sikerült megajándékozni, Dávid pedig tovább folytathatta küldetését. 

Következő kiválasztottja a 15 éves Tomika volt, akinek egy betegemelőre és egy ápolási ágyra volt szüksége.

Emlékszem, amikor engem is anyu cipelt a lépcsőn, amíg bírta a teste. A vége egy súlyos gerincsérv lett, ami azóta is minden mozdulatánál fájdalommal emlékezteti azokra az évekre. Egy anya mindent kibír a gyerekéért, de a fizika törvényei kíméletlenek

— emlékezett vissza Dávid. 

Újabb siker. Azóta Tomika édesanyjának sokkal könnyebbek a mindennapjai.

Istike is egy azok közül, akinek Csorba Dávid teljesítette az álmát: beszerzett neki egy közel 200 ezer forintba kerülő fürdetőszéket
Forrás: Csorba Dávid Facebook-oldala

Dávid márciusban újfent gyűjtést indított, ezúttal a 8 éves Istikének, akinek szintén egy fürdetőszékre volt szüksége. Bő egy hónappal később a kisfiú már használatba is vehette a segédeszközt. 

Ez most nem egy eszköz története, hanem azé, hogy amikor emberek összefognak, akkor egy ilyen helyzet nem marad meg problémának, hanem megoldássá válik

— tette hozzá.

Dávid szeretné tovább folytatni, amit elkezdett. Ha te is segítenél neki ebben a küldetésben, akkor a Dáviddal a Jövőbe Alapítvány oldalán keresztül megteheted. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.