
A csíksomlyói búcsú ismét megmutathatja, milyen ereje van a közös imádságnak és a nemzeti összetartozásnak
A Hármashalom oltárhoz idén is százezreket várnak, a gyalogos és lovas zarándokok már úton vannak Erdély felé, és ismét elindul a Székely Gyors valamint a Csíksomlyó Expressz is. A csíksomlyói búcsú nemcsak vallási esemény, hanem az összmagyarság egyik legerősebb lelki és nemzeti találkozása is. A kegyhely jelentőségéről és a búcsú lelki erejéről Böjte Csaba ferences szerzetest kérdeztük.
Mindig is különleges jelentősége volt a csíksomlyói búcsúnak, de a mai világban még nagyobb szükség van arra, hogy a hívők közösen kérjék a Szűzanya oltalmát és a Szentlélek iránymutatását. Pünkösd szombatján százezrek zarándokolnak el a Hargita megyei kegyhelyre, Erdélybe, hogy hitet tegyenek kereszténységük mellett, megerősítsék nemzeti összetartozásukat és hálát adjanak a magyarság megmaradásáért. A kegyhely és a közös imádkozás jelentőségéről Böjte Csaba ferences szerzetes beszélt lapunknak, a közösségi oldalakat már ellepték a megható üzenetek és felhívások.

A közösségi oldalakon is egyre több megható bejegyzés jelenik meg a közelgő búcsúról. A Medveles oldal úgy fogalmazott:
Május 22-én kezdetét veszi az év legbensőségesebb, legmeghatóbb eseménye, a csíksomlyói búcsú. Ez nem csupán egy zarándoklat, ez az a pillanat, amikor az egyetemes magyarság szíve egyszerre dobban a hegyek között.
A bejegyzés szerint aki egyszer felgyalogol a Nyeregbe és meghallja a Hármashalom oltár felé hömpölygő tömeg közös énekét és imáját, olyan ősi, megnyugtató energia és libabőrös pillanat várja, ami egy egész életre feltölti.
Hasonló gondolatokat osztott meg Hargita Megye Tanácsa is:
Van, aki fogadalomból érkezik, van, aki hitet, erőt vagy csendet keres, és van, aki egyszerűen azért jön, mert úgy érzi, hogy itt újra átélheti az összetartozás egyik legerősebb élményét.
Kihangsúlyozták: a csíksomlyói búcsú nemcsak vallási esemény, hanem találkozás, közös emlékezet és megmaradás is.
A csíksomlyói kegyhely története a XV. századig nyúlik vissza.
1442–48 között épült a csíksomlyói kegyhely és a kolostor. Hunyadi János anyagi támogatásából indult a kezdeményezés, és 1444-ben Jenő pápa adott egy bullát, amely búcsúnyerési lehetőséget ajándékozott a csíksomlyói kegyhely látogatóinak és építőinek
– mondta el lapunknak Böjte Csaba.
Már akkor is nagy tömegek gyűltek össze Somlyón Mária ünnepein. A Szűzanya tisztelete azóta is töretlen. A hívők szerint a több mint ötszáz éves kegyszobor csodatevő erővel bír, ezért évente százezrek érkeznek ide imádkozni és lelki megújulást keresni.
A szerzetes hangsúlyozta: több mint fél évezrede folyamatos a Szűzanya tisztelete Somlyón.
Több mint 500 éve itt van a kegyszobor, aminek csodatevő erőt tulajdonítanak. Ha fizikailag eljössz, imádkozol, kegyelmet kérsz, én hiszem azt, hogy Isten minden jót jegyzetel és minden kérést szépen felír, és időben teljesít.
Böjte Csaba elmondta: a búcsú egyik legfontosabb része a lelki megtisztulás.
A búcsú lényege az is, hogy az ember eljön, és elvégzi az életgyónást, szentgyónást. Berakja Mária elé a hibáit, gyengeségeit, gyarlóságait.
A ferences szerzetes arról is beszélt, hogy a közös ima különleges erejét semmi sem pótolja.
Több százezer testvérünkkel együtt imádkozni, énekelni megrendítő szép élmény. Persze az interneten keresztül is be lehet kapcsolódni, de egészen más együtt izzadni, fázni, imádkozni és énekelni ennyi testvérünkkel.
Böjte Csaba arra is emlékeztetett: a búcsú nemcsak az erdélyi magyarság ünnepe.
Mindig találkozunk Magyarországról és a nagyvilágból érkező magyarokkal is. Ez egy nagy lehetőség a találkozásokra is és együtt imádkozni az egy megrendítően szép élmény
– hangsúlyozta.
A ferences szerzetes búcsúzóul elmondta: mindenkit szeretettel várnak Csíksomlyón.
A pünkösdi búcsú pénteken este 18 órakor kezdődik szentmisével a kegytemplomban, amit egész éjszakás virrasztás követ. Szombaton hajnalban gyóntatás és áldoztatás kezdődik, majd a hívek délelőtt indulnak fel a Hármashalom oltárhoz. A legfontosabb szertartás szombaton 12 óra 30 perckor kezdődik, amelynek főcelebránsa és szónoka idén Székely János lesz. A püspök 1964-ben Budapesten született, Ferenc pápa 2017-ben nevezte ki a Szombathelyi Egyházmegye vezetőjévé. 2021-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Idén is útnak indul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében. A négynapos program során a zarándokok részt vesznek a búcsún, majd Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához is ellátogatnak. A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd több dunántúli várost érintve érkezik Budapestre, ahol összekapcsolják a Székely Gyors szerelvényével. Az össznemzeti zarándokvonatot idén is a Márton Áron-emlékmozdony húzza. A különvonatok idén 17. alkalommal indulnak Erdélybe, az elmúlt években pedig több mint húszezer zarándokot szállítottak Csíksomlyóra.
Gyalogosan és lóháton is sokan zarándokolnak idén is. A Parajdról elindult zarándokok medveriasztóval felszerelve vágtak neki az útnak.
A csíksomlyói búcsút online is közvetítik
Azok sem maradnak le a csíksomlyói búcsú legmeghatóbb pillanatairól, akik személyesen nem tudnak elzarándokolni Erdélybe. Böjte Csaba lapunknak elmondta: a szertartásokat idén is élőben közvetítik. A Duna televízió mellett a kegyhely saját online felületein is követhető lesz a búcsú. A hívek továbbá a Szent Ferenc Alapítvány internetes oldalán, a magnificat.ro oldalon is tudják követni.






