RETRO RÁDIÓ

Tehetségek határon innen és túl – megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

Létrehozva2026. 02. 06. 16:23

A tehetségek támogatása befektetés a jövőbe. Nagykorú lett, idén 18 éves a Nemzeti Tehetség Program! Most újra megnyílt a pályázati lehetőség, ráadásul 700 millió forinttal többet szánnak rá.

A kormány támogatja a hazai és határon túl élő tehetséges magyar fiatalokat. A Nemzeti Tehetség Program keretében eddig 45 milliárd forintból 22 ezer projektet valósítottak meg, a visszajelzések pedig önmagukért beszélnek. 

A Nemzeti Tehetség Program idén is várja a jelentkezőket
A Nemzeti Tehetség Program idén is várja a jelentkezőket (Fotó: AnnaStills)

Nemzeti Tehetség Program 2026-ban

Magyarország és a Kárpát-medence a tehetség földje, ezért a kormány elkötelezett amellett, hogy a hazai és határon túli fiatalok folyamatos segítséget kapjanak, anyagi támogatásban és mentorálásban is részesüljenek. 2026-ban folytatódik a Nemzeti Tehetség Program, a pályázatok keretösszege pedig megközelítőleg 5 milliárd forint.

A tehetségek támogatása nem kiadás, hanem befektetés a jövőbe, mert minden egyes forint, amit a fiatal tehetségekre költünk, egészen biztosan megtérül

– mondta el a Ripostnak Nagy-Vargha Zsófia. A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára hozzátette:

Sok sikertörténet van, hiszen nagyon sok fiatalt érünk el a Nemzeti Tehetség Programmal. Évente 300-350 ezer fiatal vesz részt az NTP által támogatott tehetséggondozó programokban, legyen szó tanulmányi versenyekről, szakkörökről, ösztöndíjakról. A tehetségeken felül mindenkit elérünk, legyen bármilyen kapcsolódása a tehetséggondozáshoz – civil és egyházi szervezeteket, iskolákat, egyetemeket, szakkollégiumokat, tanárokat, mentorokat.

NAGY-VARGHA Zsófia
Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára (Fotó: Szigetváry Zsolt)

A Kulturális és Innovációs Minisztérium idén is számos lehetőséget kínál a tehetségek, oktatási intézmények és tehetséggondozó szervezetek számára. Az elmúlt 18 év a bizonyíték arra, hogy a kormány befektetése sikeres.

Nagyon sok sikersztoriról tudok, hiszen számtalan területen megmutatkozik a magyar tehetség, és mindegyikre választ és támogatást tud adni a Nemzeti Tehetség Program. Lehet szó zenei vagy tánc tehetségről, természettudományokban sikeres fiatalokról, de egy vállalkozói tehetség is támogatandó, hiszen piacra juttatni egy terméket vagy ötletet, az is tehetséget igényel. Széles a paletta és a program sokat segít abban, hogy a képesség mellé támogatás is érkezzen

– mondta a helyettes államtitkár. 

Boy,Builds,Fully,Functional,Robot,With,Bright,Led,Lights,And
A keretösszeget többféle tehetség kibontakoztatására használják fel (Fotó: Gorodenkoff)

A keretösszeg idén nőtt, a kormány 700 millió forinttal megemelte a programra fordított összeget, így az már csaknem 5 milliárd forint.

Egyre nagyobb az igény, a legtöbb pályázatra sokszoros túljelentkezés van

– indokolta a döntést Nagy-Vargha Zsófia. Hozzátette:

A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjunk az egyik legnépszerűbb, de a többi pályázatunk is nagyon kedvelt és keresett a fiatalok és a szakemberek körében.

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők. Számos kategóriában pályázhatnak határon túli magyar fiatalok és szervezetek is. A pályázók a projektterveiket elektronikus űrlapon nyújthatják be. A nyílt pályázati felhívások esetében a benyújtási határidő 2026. február 20. Bővebb információt ITT találsz.


 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.