
Orbán Viktor: Félő, hogy a Tisza és a Dk engedne a brüsszeli nyomásnak, és magyar fiatalokat küldene Ukrajnába
Orbán Viktor szerint nőni fog a brüsszeli nyomás, hogy magyar fiatalokat küldjünk a frontra. A Fidesz/KDNP azonban ennek ellen fog állni továbbra is.
Orbán Viktor a 2026-ban először adott interjút a Kossuth rádiónak, ahol szóba került a brüsszeli 9 milliárdos követelés, a kormány által indított nemzeti petíció és az az elmúlt napok endkívüli időjárása is.

Orbán Viktort az interjú elején az elmúlt napok hóhelyzetéről és rendkívüli időjárásáról beszélt. A miniszterelnök szerint ez kihívás volt mindenki számára. Véleménye szerint összességében a hópróbát kiállta az ország, hálát mondott azoknak, akik elhárították a kialakult problémákat. A kormányfő szerint még nincs vége, ónos eső bármikor jöhet, nagy hóra és nagy hidegre is lehet számítani.
Vigyázzunk elsősorban a gyerekekre és az idősekre
- kérte Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy a legfrissebb jelentés szerint a gázellátás és az ország gáztartaléka rendben van, a tél végéig biztosan elég lesz. A vöröskód még mindig érvényben van, ami azt jelenti, hogy a szociális intézményeknek be kell fogadniuk a hajléktalanokat és azokat is, akik nincsenek biztonságban a saját otthonukban.
A miniszterelnököt ezt követően Ukrajna támogatásáról kérdezték. Elmondta: az EU eddig 193 milliárd eurót költött el Ukrajna támogatására, és most újabb 90 milliárd eurót akar felvenni, amit azonnal tovább küld Kijevbe.
Ebben a hitelben nem vesz részt Magyarország, Csehország és Szlovákia.
De Ukrajna itt még nem áll meg, a következő 10 évre 800 milliárd eurót követelnek Brüsszeltől, amiből a rezsijüket fizetnék.
Az Európai Unió arra teszi fel a lapjait, hogy Oroszországgal szemben Ukrajna meg fogja nyerni ezt a háborút a fronton
- ismételte meg Orbán Viktor Ursula von der Leyen szavait. A miniszterelnök elmondta, hogy nem találkozott még olyan komolyan vehető szakemberrel, aki szerint az oroszokat le lehetne győzni.
A kormányfő arról is beszélt, hogy Brüsszel kitapossa a nyugati emberekből a pénzt. Erre jó példa szerinte a rezsi kérdése. A rendkívüli hideg miatt most Magyarországon is valamivel magasabbak lesznek a rezsiszámlák, de Nyugat-Európában a fűtés háromszor többe kerül. A magyar kormány azonban a brüsszeli nyomás ellenére sem hajlandó feladni a rezsicsökkentés intézményét, így a magyar családok pénztárcáját továbbra sem terheli meg annyira a rezsiszámlák kifizetése.
Orbán Viktor elmondta, hogy azért indítanak most nemzeti petíciót, hogy megismerjék az emberek véleményét ebben a témában. A miniszterelnök elmondta, hogy közzétették, így az interneten már bárki elolvashatja azokat a követeléseket, amelyeket Brüsszel állított a magyar kormány elé. Ennek értelmében meg kellene szüntetni Magyarországon
- a családtámogatási rendszert
- a rezsicsökkentést
- a kedvezményes otthonteremtési programot
... és még sorolni lehetne hosszan a listát. Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a magyar belpolitikában ebben a kérdésben sincs egység, mivel a Tisza párt és a DK Brüsszel- és ukránpártiak.
Ezek az ellenzéki pártok az Európai Parlamentben mindent megszavaztak Ukrajna és a migráció támogatása érdekében, amit a főnökeik kértek tőlük.
A Fidesz/KDNP szerinte ezzel szemben egy magyar barát párt, amely ellentart a Brüsszeli követeléseknek. A miniszterelnök szerint áprilisban ezek közül lehet választani. Hozzátette:
Tovább fog nőni a nyomás, hogy magyar fiatalok is menjenek Ukrajnába harcolni, és félő, hogy a DK és a Tisza Brüsszel ezen követelésének is engedne, ha kormányra kerülnének.
Megerősítette, hogy a Fidesz-KDNP továbbra is biztosan ellenáll annak, hogy se fegyvert, se pénzt és embereket ne kelljen Ukrajnába küldenünk.
Orbán Viktor emlékeztetett, nem beszélhetünk hirtelen változó világról, ő már 2012 óta hirdeti, hogy új világ jön, és olyan jelek vannak, hogy a liberális világrendnek vége, és a nemzetek korszaka jön.
Recseg-ropog az egész, ez éreztük, ezért elkezdtünk olyan nagyhatalmakkal is kétoldalú megállapodásokat kötni a nemzetközi egyezményeken kívül, mint Törökország, Kína, Oroszország
– mondta.
A hazai támogatási programok kapcsán azt mondta, a 2026-os év egyszerre lesz a veszélyek és a lehetőségek éve, előbbit el kell kerülni, a másodikra esélyt kell adni. A választás tétje, hogy a veszélyt elhárítsuk. Ha a brüsszeli útra lépünk, az hadigazdaságot jelent. A magyar úton lehetőségek lesznek, minimálbér emelés, szja-mentesség, 14. havi nyugdíj, KKV-k támogatása, sőt, 900 ezer felett lesz a pedagógusok átlagkeresete az év végére, és korábbi béremelési programok is futnak.
Az Orbán Viktorral készült rádióinterjút itt lehet visszanézni:







