
„Soha nem volt olyan fontos, hogy a békeszerető emberek összefogjanak” – a Háborúellenes Gyűlésen Gajdics Ottó is ott volt
A háborúpárti pszichózis elleni tömeg sosem volt ilyen kritikus. Gajdics Ottó a Háborúellenes Gyűlésen kiemelte az összefogás fontosságát és azt, hogy a háborúpárti elitet valójában a saját zsebe érdekli.
A kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen a résztvevők egyhangúan kifejezhették, hogy nem kérnek a Nyugat-Európát vezető politikusok háborús sürgetéséből. Erről kérdeztük a jelenlévő politikusokat, közéleti szereplőket is, köztük Gajdics Ottó újságírót.

„Soha nem volt olyan fontos, hogy a normális, józan eszüket őrző, békeszerető emberek összefogjanak” – Gajdics Ottó a Háborúellenes Gyűlésen
A békepárti tömeggel tartott Gajdics Ottó újságíró is. Kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy talán most a legfontosabb, hogy a józan gondolkodású békepártiak együtt álljanak ki a háborús pszichózis ellen.
Amikor azt látjuk, hogy Nyugat-Európai vezető politikusai, a NATO tisztségviselői megelőző csapást akarnak mérni Oroszországra, akkor azt gondolom, soha nem volt olyan fontos, hogy a normális, józan eszüket őrző, békeszerető emberek összefogjanak és egyhangúan kiáltsák; nem, nem kérünk belőletek
– nyilatkozta lapunknak Gajdics Ottó. Bátorított mindenkit, akinek esetleg kétségei vannak a Háborúellenes Gyűlés létjogosultságát illetően, hogy vegyenek részt ezeken a rendezvényeken, beszélgessenek és érezzék át a közösségi szellemet és a hovatartozás érzését, amivel garantáltan meg fog változni a véleményük. A háború áráról úgy nyilatkozott, hogy az elveszett emberéletek mögött erős pénzügyi érdekeltség húzódik meg.
Legelsősorban a naponta elveszett emberéletek ezrei teljesen értelmetlen célokért, de amúgy jól látszik, hogy azok, akik ezt meg akarják hosszabbítani, sőt ki akarják terjeszteni, őket semmi más nem érdekli, csak a saját zsebük, a lóvé, amin ezen keresni lehet
– fogalmazott az újságíró.
Háborúellenes gyűlés

- Kiderült: ide vezetett az első útja a Háborúellenes Gyűlést követően Orbán Viktornak
- Háborúellenes Gyűlés: ezt mondták a fiatalok és a nyugdíjasok a Tisza Pártról Hatvanban
- Megkönnyebültek a családok a rezsistop miatt - a Háborúellenes Gyűlésen is téma volt az új intézkedés
- Háborús pszichózis Brüsszelben: Kocsis Máté szerint Nyugat-Európa nem tanult a történelemből








