
„Óriási szíve van” – Beni hároméves kora óta varázsolja szebbé a gyerekek életét
Nem esett messze az alma a fájától. A jótékonyság a hatéves Beni vérében van. Tavaly és tavalyelőtt is a játékainak a hetven százalékát szedte össze és adta oda rászoruló gyermekeknek, hogy szebbé varázsolj a vele a karácsonyukat.
A miskolci kisfiú édesanyja, Dudás Ildikó jó példát mutatott Beninek, hiszen a csupaszív nő az életét arra tette fel, hogy másoknak segítsen.

Szeretek adni, és mosolyt csalni gyermekek arcára. Sok esetben a pénz oldja meg a nehéz helyzeteket, de úgy látom, hogy a szép élmény is felejthetetlen tud lenni a kicsik számára
– mondja elérzékenyülve Dudás Ildikó, aki minden évben karácsonykor, húsvétkor és Mikulás napján a miskolci gyermekkórházban élményt ajándékoz a gyerekeknek, ilyenkor ugyanis ő is mesehősnek öltözik.
Beni számára öröm adni
A kisfiam Pókember mániás, ezért az első jelmez, amit rendeltem, az egy pókember volt. Azóta már nagyon sok mesehős bőrébe bele tudunk bújni a csapatommal
– folytatja Ildikó, aki sok gyermek gyógykezelésére gyűjtötte össze a pénzt, és tette ezzel lehetővé a gyógyulásukat.
Ádinnak, aki Duchenne-szindrómában szenved, segítettünk összegyűjteni a terápia árát, így az Egyesült Államokban végre is hajtották a beavatkozást. Mata Kevinnek, SMA-s Tomikának, Baksy Léninek és még felsorolni is nehéz, hogy hány gyermeknek segítettem már
– emlékszik vissza a fiatal nő, akinek gyermeke, Beni otthon látta a jó példát.

Nem lehet elég korán kezdeni a jótékonykodást
Meg vagyok hatódva teljesen. A hatéves gyermekem szinte az összes játékát összeszedte otthon, mert úgy gondolta, hogy a rászoruló, vagy beteg gyermekeknél jobb helyen lenne. Bevittük a hátrányos helyzetű iskolába, és a gyerkőcöknek csukott szemmel kellett választaniuk a játékai közül
– mondja büszkén Dudás Ildikó, akinek gyermeke most hatéves, de Beni az elmúlt három évben rendszeresen segít.
Megszámolni is nehéz, hogy hányszor segített már Beni. Egy hátrányos helyzetű iskolában például Tappancs fejlesztőújságot adott mindenkinek, de olyan is volt, hogy egy daganatos édesanya jótékonysági napján énekelt.
El vagyok ájulva a gyermekemtől. Óriási szíve van. Zsákszámra visz rendszeresen plüssöket az egyik gyermekkórházba. Szakrendeléseken gyerekeket ajándékoz meg, de arra is van példa, hogy jelmezbe bújik, hogy egy születésnapi ünnepséget tegyen vele felejthetetlenné
– zárja a beszélgetést a büszke édesanya, aki hozzátette még, hogy Beni nemrég elhagyott kicsi gyerekeket várt a miskolci Szeleta Parkba, ahol a műsor végén vendégül látta őket. A gyermek otthon azt látta, hogy egy ölelés és egy mosoly a legnagyobb ajándék. Beni számára természetessé vált, hogy lehajol az elesettekért, és a segítségükre siet a bajban.






