
Rögtön kitört a pánik! - Hatalmas, nyolclábú szörnyeteg mászott ki Anikó temus csomagjából
Andrea már nagyon várta a rendelését, de a csomag bontogatása közben kellemetlen meglepetésben volt része. Egy pók mászott elő a Temu csomagjából.
Anikó arról számolt be lapunknak, hogy a Temu rendeléséből egy dió nagyságú pók mászott elő. A Németországban élő nő már nagyon várta a Kínából érkező csomagját, ami a vártnál öt nappal később érkezett meg. A kezdeti lelkesedés hamar pánikba fordult át.

Pókot rejthetett a Temu csomag
„Alapjában irtózom a pókoktól” – szögezte le rögtön az elején Anikó.
A csomagomat lelkesen bontogatva, könyékig a zacskóban túrva egyszer csak a karom mellett kiesett ez a szörnyeteg. Egyből felugrottam a székről és a zacskót is elhajítottam, aztán láttam, hogy szalad a hűtő alá. A kiskutyám is egyfolytában a hűtő körül szaglászott, amíg ott bujkált a pók. Gondlom még ő is érezte, hogy van ott valami élőlény, lehet, hogy azt is érezte, hogy félek
Segítséget hívott, hogy megszabaduljon a póktól
„Telefonon hívtam két ismerősömet is, de sajna mindegyikük dolgozott. A szomszéd srácot hívtam át segítségül, aki jól lefújta pók elleni sprével, de ekkor még mindig odébb mászott, csak lassabban. Fújt rá még egyszer és nedves törlőkendővel megfogta. Akkora volt, mint egy dió.”
„Fontolóra vettem, hogy rendel még”
Anikó a közösségi médiában is megosztotta, hogy egy pók volt a temus csomagjában. Kiderült, hogy rengeteg sorstársa van.
Komolyan fontolóra vettem, hogy rendelgessek-e még. Mások is jártak már így, szóval nem egyszeri eset. Nem szeretnék több ilyen halloweeni meglepetést

Farkaspók bújhatott meg a csomagban
Nagy valószínűséggel, egy világszerte elterjedt farkaspók mászhatott ki a csomagból. Gyors mozgása és ijesztő megjelenése ellenére nem veszélyes az emberre. Véletlenül juthatott be a zacskóba a csomagolás, vagy a szállítás során.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Temut. Válasz esetén frissítjük a cikkünket.






