RETRO RÁDIÓ

Tízezreket bukhatunk, ha rossz helyen kötünk kgfb-t: még van idő váltani!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 28. 16:45

Még tart a novemberi kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampányidőszak. Ennek apropóján mutatjuk a biztosítók jelenleg érvényes kgfb díjait, amik között komoly különbség van! Még nem késő váltani.

Még nem késő meghozni a jó döntést azzal kapcsolatban, maradunk a mostani biztosítónknál, vagy váltunk. Ennek a döntésnek az alapja főként a kgfb éves összege szokott lenni, amihez itt egy kis segítség: a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség összegyűjtötte a most elérhető ajánlatokat. Kiderült, akár tízezret is bukhatunk, ha rosszul választunk!

Még tart az év végi kgfb kampány, megéri váltani?
Még tart az év végi kgfb kampány, nem késő váltani! Fotó: Arpad Kurucz / Mediaworks Archív

Mely autósok érintettek a mostani kgfb kampányban?

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. A november elején kezdődött év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány ennek ellenére a hazai gépjárműállomány 13-15%-át érinti. Ők azok, akiknek a most zajló kampányban el kell dönteniük, megtartják-e jelenlegi kgfb-szerződésüket, vagy biztosítót váltanak.

Meddig van idő a váltásra?

A kgfb-vel foglalkozó 12 biztosító az új tarifáit november 2-ig tette közzé, a meglévő díjakról szóló tájékoztatót pedig november 11-ig kellett megküldeniük postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben az autósoknak. Aki a két összeg összehasonlítása után úgy dönt, olcsóbb biztosítóra vált, az december elsején éjfélig mondhatja fel a régi szerződését és december 31-ig kötheti meg az újat.

Íme egy nyomós érv a számolgatás mellett

Az idei II. negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja a Magyar Nemzeti Bank friss kgfb indexe szerint, így az évforduló előtt állóknak érdemes számolgatniuk.

Melyik biztosító mennyiért kínál jelenleg kgfb biztosítást?

A FÉBÉSZ a MABISZ Díjnavigátora, valamint a CLB és a Netrisk online kalkulátorai segítségével kiszámolta, hogy mennyi is jelenleg az annyi. A díjszámításhoz az alábbi adatokat vették alapul, tételezték fel (ezek mindegyike hatással van a végső árra!):

  • a kgfb évfordulója: 2026. január 7.,
  • a gépjármű üzembentartójának és tulajdonosának életkora 38 év,
  • a jogosítvány megszerzésének éve 2005,
  • az autó 10 éves, benzines, 103 KW teljesítményű személygépjármű,
  • az éves várható futásteljesítmény Magyarországon 15.000-20.000 km,
  • az igénylő korábban balesetet nem okozott,
  • a Bonus/Malus besorolás B10,
  • a következő kedvezményeket is igényelték: e-kommunikációs kedvezmény; home office kedvezmény; díjfizetés gyakorisági kedvezmény (éves, banki átutalás); házastárs közszolgálati dolgozó kedvezmény; gumiabroncs kedvezmény.

Ezek alapján íme az alkuszok éves ajánlatai:

Biztosító

MABISZ díjnavigátor

CLB

Netrisk

K&H28.000 Ft-26.800 Ft
Genertel31.090 Ft33.469 Ft31.782 Ft
Gránit31.572 Ft-31.572 Ft
Generali31.886 Ft33.654 Ft33.304 Ft
Signal33.103 Ft29.781 Ft31.620 Ft
Magyar Posta37.262 Ft32.739 Ft-
Alfa43.944 Ft57.432 Ft58.884 Ft
Groupama50.280 Ft46.260 Ft50.280 Ft
Uniqa54.636 Ft56.664 Ft54.636 Ft
KÖBE61.320 Ft75.530 Ft61.320 Ft
Union-42.175 Ft44.702 Ft
Allianz37.680 Ft42.600 Ft42.600 Ft

Forrás: FÉBÉSZ

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.