5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mikor romlik el az idő! Itt az előrejelzés!

Létrehozva2025. 11. 03. 18:00

Az előttünk álló napok szárazak lesznek. Ám az előrejelzés szerint még a héten csapadék jön.

A hét első napján többfelé eleredt az eső, és a szél is sokfelé megerősödött. A Köpönyeg előrejelzése szerint a következő napokban változékony, de többnyire nyugodt őszi időre van kilátás, a hét végére azonban borongós, párás időre számíthatunk, csak kevés helyen bukkan majd elő a nap.

Időjárás-előrejelzés a hétre
Időjárás-előrejelzés a hétre (Fotó: Ball SivaPhoto /  Shutterstock / Ball SivaPhoto /  Shutterstock)

Időjárás-előrejelzés: így alakul november első hete

Kedden a reggeli ködfoltok feloszlását követően nyugaton több órára kisüt a nap, míg keleten időnként felhők takarhatják az eget. A Tiszántúlon gyenge eső is kialakulhat, délutánra pedig 14 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán változó felhőzet mellett többfelé napos idő várható, csapadék nélkül. A nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Csütörtök reggel köd és alacsony szintű felhőzet képződik, ami helyenként napközben is tartósan megmaradhat. Másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A hőmérséklet 10 és 18 fok között várható.

Pénteken a pára és a rétegfelhők csak lassan oszlanak fel, több tájegységen egész nap borongós maradhat az idő, de helyenként naposabb periódusokra is számíthatunk. Csapadék nem várható, a szél gyenge vagy mérsékelt marad. Délután 9–15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombaton azonban – naná, hogy pont a hétvégén! – intenzív, rövid ideig tartó, folyékony halmazállapotú csapadékra készülhetünk – a Köpönyeg.hu prognózisa szerint.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.