
Ilyen a horrorban sincs: agyonlőtte barátját, majd feleségül vette a mit sem sejtő özvegyet Krisztián
Kádár Krisztián, a dunaszerdahelyi maffia oszlopos tagja brutális gyilkosságok miatt áll bíróság elé. Egyik leghátborzongatóbb húzását is most tárgyalják: korábban ugyanis saját üzlettársát és barátját, N. Tibort is agyonlőtte, majd nem sokkal később behálózta és feleségül vette a lemészárolt férfi mit sem sejtő özvegyét. 12 évig éltek együtt.
Országhatárokon átnyúló rettegett és kétes hírnevet szerzett magának az elmúlt évtizedekben a dunaszerdahelyi maffia. A Sátor-klán hosszú éveken keresztül tartotta markában az alvilágot, tagjai legalább 200 ember halálért felelősek. Közülük kevesen maradtak csak életben, ők mára mind börtönben várnak sorsukra. Egyikük, Kádár Krisztián a napokban állt bíróság elé, ahol előkerült egyik leghátborzongatóbb tette is: barátját, Nagy Tibort először hidegvérrel agyonlőtte, majd nem sokkal később feleségül vette a férfi mit sem sejtő, gyászoló özvegyét.

Évekig eltűntként keresték az agyonlőtt Tibort
Kádár a Sátor-klán gazdasági ágához tartozott, de a gyilkosságok sem álltak távol tőle: most többek között a bandavezér, Sátor Lajos 2010-es és a másik vezető tag, Reisz András meggyilkolásában való részvétel miatt lépett a tárgyalóterembe. Az ellene felhozott vádak között azonban akad egy, még az eddigieknél is brutálisabb gyilkosság: barátja és "üzlettársa", Nagy Tibor kivégzése. A férfi és Kádár együtt dolgoztak: lopott autókat legalizáltak. Az üzlet egészen 1998-ig tartott, amikor Nagynak egyik pillanatról a másikra nyoma veszett: közvetlen azután, hogy feleségét, Ivetát és gyermeket kitette a kocsiból az orvosnál, eltűnt a föld színéről. Ezután soha többé nem került elő, kocsiját is csak később, egy lakótelepi parkolóban találták meg.
A férfit ezután csaknem húsz éven keresztül eltűntként keresték, gyászoló özvegye és kétéves gyermekük magukra maradtak. Döbbenet, de nem sokáig: Kádár ugyanis az eltelt évek során megkörnyékezte, behálózta, majd 2007-ben feleségül is vette gyászoló asszonyt, akinek halvány sejtelme sem volt arról, hogy valójában a férje haláláért felelős emberhez ment hozzá. Erre csak 12 év házasság után, 2019-ben derült fény: ekkor gyanúsították meg Kádárt Nagy Tibor kivégzésével. Iveta a történtek után sokkot kapott és azonnal elvált második férjétől, jelenleg az ügy egyik károsultjaként tartják számon.
A bíróságra kísérték a maffiózók egy másik, életben maradt tagját, Nagy Zsoltot is, aki most hátborzongató részletességgel beszélt a tragikus nap történetéről. A férfi ugyanis saját szemével nézte végig az öldöklést. Mint mondta: Tibornak azért kellett meghalnia, hogy a ne kelljen vele osztozkodni a pénzen, de nem tartja kizártnak azt sem, hogy Kádárnak már ekkor a férfi feleségére fájt a foga. Aznap az Isziként ismert Tibor reggel érkezett meg Kádárhoz, hogy együtt menjenek bankba:
A lépcső mellett, ami levezetett Krisztián lakrészébe, volt egy tükör, és az előtt volt egy ülőalkalmatosság, azon ült Iszi lehajtott fejjel. Ahogy Krisztián lejött a lépcsőn, hátulról fejbe lőtte őt, Iszi pedig előre esett
– idézte a bilincses férfi vallomását a Paraméter. A lakásban többen is voltak.
"Megijedtem, ez volt az első gyilkosság, amit láttam, nem értettem, mi ez. Ekkor Krisztián elkezdett parancsolgatni nekem, hogy menjek, tolassak be az autóval a garázsba. Nem akartam, de elkezdtek kiabálni velem. Meg ha jól emlékszem, tettek törölközőt meg műanyag táskát Iszi feje alá, mert nagyon vérzett. Amikor betolattam, fölhozták Iszit a lépcsőn, és be lett téve a csomagtartóba. Aztán rámparancsoltak, hogy vigyem ki a testet Krisztián nyaralójához Dióspatonyrétre, és ott várjam meg őket. Ők pedig elvitték Iszi autóját valahova" – sorolta. Hozzátette: ezután neki kellett hordóba tennie, majd elföldelnie Tibor holttestét.
A férfi legközelebb januárban áll bíróság elé. Ha minden vád megállja a helyét, akkor évtizedekig rácsok mögött marad.






