5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nagy Feró újra kimondta, amit gondol

Létrehozva2025. 10. 17. 10:06
Frissítve2025. 10. 21. 08:48

Nagy Feró bevallotta, még mindig rendszerellenes.

A Beatrice frontembere a Mokka vendégeként beszélt a Zebra Digitális Polgári Körről, amelyhez nemrég csatlakozott. Mint mondta, jó érzés számára, hogy végre olyan emberekkel lehet egy közösségben, akik hasonlóan látják a világot.

293A3532-Javított-NR
Fotó: Szabolcs László

Végre összefoghatok olyan emberekkel, akik úgy gondolkodnak, mint én” – fogalmazott Feró, aki szerint a kör nem harcolni akar valaki ellen, hanem egyszerűen elmondani a saját igazságát. A műsorban arról is szó esett, hogy sokszor egészen különös tévinformációkból kerekedik vita: 

„Feldobták, hogy Hatvanban zebrák vannak – lehet, hogy vannak, de miért ne lehetnének? Ennyi erővel nekem meg volt tíz kecském” – nevetett Feró, majd komolyabbra fordította a szót: 

Én most is rendszerellenes vagyok. Kialakult egy világrendszer, ami meg akarja határozni, mit gondoljak. Ez a fajta világrendszer ellen vagyok, amelyik irányítani akar minket

– szögezte le Feró. 

"Berlin egy csövesváros"

A zenész arról is beszélt, hogy nemrég járt Németországban, és csalódott, amit látott: „Az, amit mi tudunk a németekről, precizitást, tisztaságot, meg ilyeneket, az nincs. Berlin egy csövesváros. Nem akarom, hogy itt is olyan legyen a helyzet, hogy nem merem kiengedni a gyerekemet az óvodából, mert a migránsok elkapják – mert más kultúrából jöttek”– fejtette ki Feró az aggodalmait.

Az interneten terjedő álhírekről is kifejtette a véleményét: 

A világhálón ott vagyunk mi is, még nem biztos, hogy győzelemre állunk, de a választással igen, de ebben nem állunk még győzelemre

– árulta el.

Feró szerint rengeteg ember „szűretlenül elhiszi”, amit a közösségi médiában lát, ezért fontosnak tartja, hogy hiteles információk is megjelenjenek a hálón.

Itt az újabb DPK találkozó

A Zebra Digitális Polgári Kör tagjai holnap újra találkoznak, ezúttal a Sportarénában: „Összeülünk, csinálunk egy bulit. Azokkal az emberekkel találkozom, akikkel egyetértek, és egy családhoz tartozunk” – zárta a gondolatait Feró, aki úgy érzi, ez a közösség most egy új kezdet lehet mindazok számára, akik nem hajlandók mások véleménye szerint élni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.