RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter is úgy érzi, nem nyerte meg október 23-át a Tisza Párt

Létrehozva2025. 10. 24. 16:25

A Tisza Párt elnöke elégedetlen volt pártja október 23-i teljesítményével.

Sem a mozgósítás, sem pedig a szervezés nem nyerte el Magyar Péter tetszését – mondta el a Magyar Nemzetnek egy, a Tisza Párt elnökségével együtt dolgozó személy. Kiemelte, annak ellenére, hogy Forsthoffer Ágnes és Radnai Márk is mindent beleadott, a vidéki Tisza-szigetek alulmúlták a várakozásokat. 

Fotó:  Máté Krisztián  / ripost

A vidékiek minden könyörgés ellenére nem jöttek el, vagy pedig késve érkeztek, ezért is kellett később indítani a menetet. A megjelentek lelkesedése felülmúlta a várakozásokat, ugyanakkor Magyar Péternek ez nem volt elég 

– emelte ki az informátor. Hozzátette, a tegnapi tömeg résztvevőinek döntő többsége Budapestről érkezett, ez pedig a Tisza Párt elnökének is feltűnt.

Magyar Péter is felismerte, hogy ugyan szép tömeg gyűlt össze, de nem volt egy rendszerváltó nagygyűlés, amit ő tegnapra akart. Ezt pedig az esemény után felrótta mindenkinek

– jelentette ki az illető. Elmondta, egyértelművé vált, hogy Magyar Péter tegnap egy lavinát kívánt elindítani, és ismét kormányváltó hangulatot akart teremteni az országban. A számításai azonban nem jöttek be, ugyanis a kormánypártok mozgósítása is jól sikerült a Békemenetre.

A Tisza elnöksége nyilván úgy kommunikál, mintha megnyerték volna a napot. Azt azonban ők is érzik, hogy ez nem igaz. Abban reménykedtek, hogy a nemzeti ünnep után jobban fog nekik lejteni a pálya, de kiderült, ez nem lesz így

 - tette hozzá az informátor. Kiemelte, Magyar Péter azt is nehezményezte, hogy a beszéde közben nagyon sokan feladták, és egyszerűen hazamentek. Ezt pedig felrótta a szervezőknek is.

Beszédében a kormányt kritizálta Magyar Péter, ezúttal a Hősök terei demonstráción tartott beszédében ismételgette a bejáratott paneleket. A Tisza Párt elnöke élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök szerinte oroszbarát politikáját, a kormánypárti sajtót, valamint az igazságszolgáltatási rendszert. 

A pártvezér Magyarország állapotáról apokaliptikus képet festett, amikor kifejtette, hogy óriási a szegénység, bajban van a vidék, a miniszterelnök pedig félelemben tartja a hazáját és hazudik a saját népének. 

A magyar fiatalok külföldre menekülnek, a hatodik koporsóban a jövőjük fekszik, miközben „a hatalom aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet” – fogalmazott, bármit is jelentsen ez. Ígéretekben ugyan nem volt hiány, amikor Magyar belengette, hogy kormányra kerülése esetén vagyonokat venne vissza, adót csökkentene és nyugdíjat emelne, ám az adócsökkentés és a nyugdíjemelés forrásait nem nevezte meg.

A közönség reakciója meglehetősen beszédes volt: amikor a szónoklat nagyjából 30 percnél tartott, feltűnően sokan távoztak a térről, bár korábban, amikor megindult az eső, szintén megfigyelhető volt némi elszivárgás. A közönség a beszéd nagy részében némán hallgatta a Diákhitel Központ egykori vezérigazgatóját, csupán néhányszor tört elő egy hangosabb „Mocskos Fidesz!” vagy „Ruszkik, haza!” skandálás, illetve pfujolás. 

A többség kimondottan unalmasnak és terjengősnek találta a beszédet, ezért szép számban szedték  a sátorfájukat, így fél óra után egyre közelebb lehetett kerülni a színpadhoz a rohamosan csökkenő érdeklődés miatt. 

Itt a beszéd is érthetőbbé vált, mert például a Dózsa György út Podmaniczky utca felé eső szakaszán kifejezetten szörnyű volt a hangosítás, szinte semmit sem lehetett érteni a szónokból. A közönség soraiban az egyik dunántúli Tisza-sziget feliratában virító aktivista is meglepődött, hogy miért vannak ilyen kevesen a Hősök terén. A pártvezér beszéde alatt meginduló tömegben olyan hangokat lehetett hallani, hogy valaki ma volt először Tisza-megmozduláson, mert érezni szerette volna az esemény hangulatát, de már nem bírta tovább, ezért indult útnak a szónoklat vége előtt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.