
Háborús vészhelyzet miatt gabonatárolókat építenek a svédek
Gabonatárolók épülnek Svédországban. Háborús vészhelyzetre készül a kormány.
Háborús vészhelyzet. A háborús felkészülés jegyében gabonatárolókat építenek Észak-Svédországban. A svéd kormány úgy véli, hogy a katonai stratégiai jelentőségű régió különösen fontos a teljes körű védelem szempontjából, ehhez pedig az élelmiszer-ellátást is biztosítani kell - írja az SVT.

Háborús vészhelyzet miatt gabonát vásárol fel és tároltat a kormány
"Képesnek kell lennünk arra, hogy a lakosság élelmiszerhez jusson a nehéz időkben is" – mondta Carl-Oskar Bohlin polgári védelmi miniszter. (Őt egyébként egyelőre csak a palesztinbarát tüntetők fenyegették meg.) A kormány kedden bejelentette, hogy a Svéd Mezőgazdasági Tanács megkezdi a vészkészletek beszerzését a négy legészakibb megye: Norrbotten, Västerbotten, Västernorrland és Jämtland számára. Az állam egy bizonyos mennyiséget vásárol majd olyan vállalatoktól, amelyek már foglalkoznak gabonával, és ez a mennyiség mindig rendelkezésre áll majd.
A Svéd Mezőgazdasági Tanács becslése szerint a tárolásra 2026 tavaszán kerülhet sor. Mivel egy magánszereplőről lesz szó, a kormány nem tudja garantálni, hogy svéd gabona kerül a tárolókba.
„Ez történelmi lépés a svéd élelmezésbiztonság újjáépítésében. A hosszú távú cél az, hogy országszerte vészkészletek legyenek” – mondja Peter Kullgren mezőgazdasági miniszter.
A kis vízerőműveket is felújítják
Svédország 2000 vízerőműve közül sokat eredetileg azért építettek, hogy a helyi villamosenergia-hálózatok függetlenek maradjanak az országos vezetékektől, úgynevezett szigetüzemeltetést biztosítva. Ezt a képességet évtizedek alatt fokozatosan lebontották a hatékonyságnövelés miatt. „De egy olyan helyzetben, amikor ismét válságra és háborúra készülünk, ahol az áramellátás a teljes védelem kulcsfontosságú része, itt az ideje, hogy visszaállítsuk a vízerőművek szerepét a helyi áramtermelés biztosítására” - mondta Magnus Olofsson, a Norrlandi Vízerőmű Szövetség elnöke.






