
"Valaki meghalt, ezért én élhetek" – Tovább élnek a donorok az aranyérmes transzplantáltakban
Az élet ajándékát ünneplik az aranyérmes transzplantált sportoló fiatalok, idősek és hozzátartozóik. Hálával és mély tisztelettel emlékeznek donorjaikra, akik lehetővé tették számukra az élet folytatását. Könnyes szemmel gondolnak ezekre az emberekre, akik már nem lehetnek velünk, de emlékük örökké él szívükben.
A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért civil szervezet immár 18. alkalommal rendezte meg a szervátültettek sporttalálkozóját, a szervdonáció és transzplantáció világnapján, 2025. október 11-én. A sportesemény célja a tiszteletadás és a hála kifejezése a donoroknak, családtagjaiknak, valamint a transzplantációban részt vevő egészségügyi dolgozóknak.

"Az élet az, amit valójában ünneplünk, köszönjük, donorok"
A MOM Sport Uszoda és Sportközpontban megrendezett ünnepi esemény nemcsak a háláról és tiszteletről szól, hanem a közösségépítésről, az edukációról és a példamutatásról is. A rendezvénnyel fel akarják hívni a figyelmet a szervdonáció fontosságára ezen a kiemelkedően fontos területen.
A nap fő programjai között szerepel az orvosokból, szervátültetett sportolókból és olimpikonokból álló úszóváltó,valamint az egykori válogatott labdarúgók részvételével zajló kispályás mérkőzés, amely egyedi módon teremti meg a kapcsolatot a gyógyítók, gyógyultak és a társadalom más tagjai között.
Ez a nap a donorokról szól, egy megemlékezés, ami számomra nagyon fontos, és amire gyakran gondolok. Nagyon fiatal voltam, amikor új májat és vesét kaptam valakitől. Nem tudom, ki volt ő, de biztosan tudom, hogy már nincs közöttünk. Ijesztő belegondolni ebbe, és sokszor eszembe jut. Ugyanakkor minden nap emlékeztet arra, milyen elképesztően értékes az élet, és mennyire hálás vagyok annak az embernek, akinek köszönhetem, hogy ma itt lehetek
– mondja Varga Dominik, aki ma már pingpongban és teniszben is világjátékokra jár.
Hiszem, hogy sport nélkül nem lehet élni. Nincs jobb érzés annál, mint amikor a rajthoz állsz, a hazádat képviseled, és végül felállhatsz a dobogóra. Ez ad értelmet és erőt a mindennapokhoz. Nagyon boldoggá tesz, hogy bíznak bennem, és hogy én is érmet szerezhettem a Világjátékon. Ez nemcsak az én sikerem, hanem annak az embernek is, akinek a halála lehetővé tette az én életemet
– teszi hozzá a 17 éves fiú.
Új életet kaptak a mieink, hiszen ez valójában az életmentésről szól. Dominik egy halott donortól kapott szervet. Ha az az ember nem adományozta volna a szerveit, ma Dominik sem lenne. Nehéz erről beszélni, a gondolat is nagyon nehéz, és bár már tizenkét év telt el a transzplantáció óta, még mindig könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Nehéz gondolat, hogy valakinek el kellett mennie ahhoz, hogy a mi fiunk tovább élhessen. A mai fáklyás felvonulás erről szól, a megemlékezésről, az elhunytakról és arról, hogy soha ne feledjük, ez a fajta adomány életet mentett, a fiam életét. És ezért mi örökké hálásak leszünk
– teszi hozzá Varga Éva, Dominik édesanyja.
A világnapon az úszókkal is beszélgettünk, köztük Dániellel, egy aranyérmes sportolóval. Dániel 47 éves, és három éve esett át szervátültetésen. Azóta is kitartóan sportol, és fantasztikus eredményeket ért el: az Európa-bajnokságról négy arany- és egy ezüstéremmel tért haza, a világbajnokságon pedig egy ezüst- és három bronzérmet szerzett.

Igazából én mindig sportoltam, ez vitt tovább, és mindig segített talpra állni, még a betegség idején is. Ez a nap nekem az életet jelenti, mint sok transzplantáltnak. A háláról szól, arról az emberről, aki sajnos már nincs köztünk, de én általa élhetek. Ezért igyekszem, hogy minél jobb életet éljek
– mondja a májtranszplantált Kokas Dániel őszinte hálával.
31 éve élek beültetett szervvel, és biztos vagyok benne, hogy ezt annak köszönhetem, hogy több mint 20 évig sportoltam – és erre próbálok mindenkit bátorítani. Ezen a napon azt szeretném megmutatni a társadalomnak, hogy mi, szervátültetettek, pontosan ugyanolyan teljesítményre vagyunk képesek, mint az egészséges emberek. Megéri odafigyelni arra, hogy a szervátültetés életet ment – és nem is akármilyen életet.
– hívja fel a figyelmet Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány vezetője, maga is aranyérmes transzplantált sportoló.

A Szervdonáció és Transzplantáció Világnapja minden évben emlékeztet arra, hogy az élet törékeny, mégis csodálatos ajándék. A donorok és családjaik önzetlen döntései új esélyt adnak másoknak – gyerekeknek, fiataloknak, szülőknek, sportolóknak –, hogy tovább élhessenek, álmaikat megvalósíthassák. Ezen a napon nemcsak a hálát és a tiszteletet fejezzük ki, hanem azt is üzenjük: a szervadományozás életeket ment, és minden egyes új szívverés, minden mozdulat, minden célba érés a donorok örökségét viszi tovább.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón:






