
„Autó nélkül végünk van” – Cintiáért önzetlenül küzdenek a nevelőszülei
Nehéz helyzetben van az üllői család. Nem törődve a nehézségekkel, vállalták a beteg Cintia gondozását, akivel rendszeresen orvosi vizsgálatokra és kezelésekre kell járniuk. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy az autójuk nem vizsgáztatható le. Kétségbe vannak esve, mert nem tudják, hogyan szállítsák beteg gyermeküket.
Koraszülöttként jött a világra Zsolnai Cintia, aki még a szülőszobán háromszor kapott agyvérzést, és háromszor élesztettek újra. Ezért születése után azonnal söntöt kapott a fejébe. A gyermek járni, felülni önállóan nem tud, azonban értelmileg teljesen ép.

Születése után édesanyja beadta a bentlakásos otthonba, és nem látogatta. Amikor azonban iskoláskorú lett, a gyermeket kénytelen volt hazavinni hétvégékre, de Cinti hatalmas teher volt a számára. Az intézményben ekkor én ápolóként dolgoztam, én gondoskodtam róla
– emlékszik vissza Deák-Olajos Éva, aki hozzáteszi, hogy Cintia veleszületett betegségeihez még egy gerincvelő eredetű izomsorvadás, az SMA-1 is társul.
Először azt akarta a szülőanyja, hogy havonta egy hétvégét nálunk töltsön, majd egy évvel később, 2015-ben, egy májusi napon kaptuk a telefont, hogy szeretné, ha mi nevelnénk. Júliusban a gyermek hozzánk került, azóta velünk él. Örökbe is akartuk fogadni, de erre az édesanyja miatt nem kerülhetett sor, ezért Cinti családba fogadó gyámjai lettünk
– folytatja Éva, aki hozzáteszi, hogy később a gyermek állapota romlani kezdett, ezért otthagyta az iskolát, és magántanuló lett. Nevelőanyja kénytelen volt feladni a munkahelyét, hogy gondoskodni tudjon Cintiáról.
Éjszaka gépi lélegeztetésre szorul a gyermekünk. A bal keze pedig évek óta nem mozdul meg, és a jobb kezén is csak egy ujját tudja megmozdítani. Aztán jött a többi probléma, mivel egyik napról a másikra már a folyadékot sem tudta lenyelni. Ekkor az orrán keresztül vezették le a táplálékot hat hétig, és utána műtéti úton beültették a gasztrotubust, ami egy év múlva a buttonra lett cserélve, hogy könnyebbé váljon a táplálása
– mondja aggódva a nevelőanyja, aki hozzáteszi, hogy Cintia minden erőfeszítésük ellenére fizikálisan tovább gyengült. Nagyon rossz állapotban van a gerince is, és az orvosok a nagy kockázat miatt nem vállalják a műtétet.
Cintia élete az orvosi vizsgálatokról szól
Cintiából boldog, kiegyensúlyozott nő lett. Most 20 éves, és nagyon szeret beszélgetni, és szereti a társaságot.
Imád tévét nézni, és az utóbbi időben a közösségi média lett a favorit. A telefonját még egy ujjal tudja használni, de a laptopot már nem. A nap 24 órájában itthon vagyunk. Először tavaly volt lehetőségünk a Vígszínház jóvoltából két napra elmenni wellnessezni Visegrádra, ami hatalmas élmény volt a számára. Mivel én Cintiával vagyok a nap minden percében, így a férjem fizetéséből, és az ápolási segélyből kell megélnünk. A helyzetünket tovább nehezíti, hogy egy nagyon öreg 24 éves autónk van, aminek most fog lejárni a műszaki vizsgája, és megmondták a szakemberek, hogy olyan rossz állapotban van, hogy többé nem vizsgázható le és autó nélkül végünk van
– sóhajt fel Éva, hangsúlyozva, hogy számukra ez hatalmas érvágás, mert Cintia gyógykezelései miatt minden Budapesthez köti őket.
Rendszerszeresen kell mennünk Cintivel a NIV Ambulanciára, a kardiológiára, a neurológiára, és még felsorolni is nehéz azokat az egészségügyi intézményeket ahova, a gyermekünkkel mennünk kell
– árulja el a családanya, hozzátéve, hogy autó nélkül megoldhatatlanná válik a gyermek szállítása. A család anyagilag nehéz helyzetben van, ezért nem tudnak másik autót vásárolni, és csak az emberek segítségében bízhatnak.
Ha segíteni szeretnél a családnak, ITT tudod felvenni velük a kapcsolatot!






