RETRO RÁDIÓ

"Olyan, mintha cserben hagytam volna a fiamat" – fejlesztők nélkül Máté talán soha nem fog járni

Létrehozva2025. 10. 17. 13:11
Frissítve2025. 10. 17. 13:12

A cél egy Barcelonában elérhető műtét lenne, amit Dr. Igor Nazarov végezne el Mátén, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy Mónikáék egyre messzebb kerülnek a lehetőségtől. Nemhogy a barcelonai műtét, de a budapesti intenzív terápia is bizonytalanná vált. Az eddigi támogatók ugyanis nem tudnak tovább segíteni, Mónika pedig teljesen kétségbeesett, hogy mi lesz így halmozottan sérült fiával.

Aggasztó fordulatot vett Borsodi Máté és édesanyja, Mónika története, pedig eddig sem volt könnyű az életük. Máté egy 16 éves, halmozottan sérült fiú, aki édesanyjával Sopronban él. Másfél-kéthavonta azonban felutaznak a fővárosba, hogy Máté intenzív terápiás alkalmakon vegyen részt. A kamasz fiúnak erre nagy szüksége van, ugyanis a napja nagy részét kerekesszékben tölti, izmai nagyon kötöttek és egyelőre csak napi félórát tud lábon tölteni. Minden máshoz viszont segítségre van szüksége. Mónika egyre jobban fárad, egy 16 éves, kerekesszékkel 50 kilós fiút mozgatni nem könnyű feladat. A budapesti fejlesztők nagyon sokat segítettek, de akik eddig finanszírozták a költségeket, többé nem tudnak segíteni. Mónika teljesen kétségbe van esve. Ha nem jön össze a szükséges összeg, akkor a decemberi fejlesztőre már nem tudnak eljutni.

Borsodi Máté egy halmozottan sérült fiú. Hat hetente intenzív terápia alkalmakra jár Budapestre, a cél, hogy lábra tudjon állni.
Borsodi Máté egy halmozottan sérült fiú. Néhány hetente intenzív terápiás alkalmakra jár Budapestre, a cél, hogy lábra tudjon állni.
Fotó: Olvasói fotó/Ripost

A fejlesztő foglalkozások célja, hogy Máté önállóan járni tudjon. A fiú imádja a fővárost, egészen kivirul, amikor látja a magas épületeket, a sok autót és a csilingelő villamosokat. Minden alkalommal nagyon várja ezeket az utazásokat, Budapesten sokkal boldogabb.
 

Az intenzív terápia eddig két osztrák pár miatt volt lehetséges

Az osztrák családokkal Mónikáék Máté születésekor ismerkedtek meg. A támogatás egy babakocsi vásárlásával kezdődött, majd telt-múlt az idő. Az első években Mátét műtétről műtétre hordták, akkor még fejlesztőkre nem volt lehetőség, mert egyik koponyaműtét követte a másikat. Máté ugyanis 28 hetes koraszülött babaként jött a világra, születése pedig nem ment zökkenőmentesen, ugyanis az aprócska kisfiú agyvérzést kapott. Ennek következtében Máté szellemileg és testileg is sérült, epilepsziás, illetve egy kórházi fertőzés miatt a látását is majdnem teljes egészében elvesztette. Az intenzív terápiákat és a budapesti szállást, ahol a két hétben Mónikáék tartózkodnak, eddig két osztrák pár finanszírozta nekik. Ők azonban most aggasztó hírt közöltek Mónikáékkal: nem megy tovább, nem tudják tovább támogatni őket anyagilag.

Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit érzek, de olyan, mintha cserben hagynám a fiamat. Amit tudok megteszek, ott vannak például az alkotások is, amiket feltöltök, de nagyon kevés licit érkezik rájuk. Még ha csak otthonról is, de nap mint nap dolgozom Máté mellett, hogy előrébb jussunk, de bevallom őszintén egyedül édeskevésnek érzem magam. Itt ülök éppen a budapesti lakásban [most is épp fejlesztőn vannak] és arra gondolok, hogy nem biztos, hogy decemberben már ide tudunk jönni. Szívfacsaró. Mint minden szülő, én is szeretném megadni a gyermekemnek, amire vágyik, ami Máté esetében a járásképesség, de most olyan, mintha megbuktam volna

— mesélt lapunknak könnyek között Mónika.

Borsodi Máté egy halmozottan sérült fiú. Hat hetente intenzív terápiára jár Budapestre, a cél, hogy lábra tudjon állni.
Intenzív terápia: a fejlesztőket végző Dórinak, Zsófinak és Noéminak Máté nagyon szeret bókolni, simogatja a hajukat, ölelgeti őket és elmondja nekik, hogy mennyire szereti őket. 
Fotó: Olvasói fotó/Ripost

"Félek, hogy az eddigi eredmények kárba vesznek"

Mivel Máté állandó felügyeletet igényel, ezért Mónika egy kötött munkaidővel járó munkát nem tud vállalni. Ezért azt használja, amit kapott az élettől: gyönyörű táskákat, neszesszereket és hátizsákokat varr. A termékek megállnák a helyüket bármelyik divatáruház polcain, olyan különlegesek. Mónika ezek eladását azért találta ki, hogy ne csak kérjen, hanem adjon is. "Iszonyú érzés, hogy nem tudok mit tenni, csak segítséget kérni"— mondta.

Mónikáék a terápiákat a Borsóház Intenzív Terápiás Központtal kezdték. Az utóbbi években a Sher Európai Rehabilitációs Központba járnak, ahol Mónika elmondása alapján Máté nagyon jól érzi magát és rengeteget fejlődött is az elmúlt évek során.

A három év alatt hatalmas eredményeket értünk el. Az ő egészségügyi állapota, a teste még fejleszthető. De ehhez az kell, hogy jöjjünk. Nem állhat meg. Amióta otthon nem jár hozzánk a gyógypedagógus hölgy, már az nagyon észrevehető Máté állapotán. Amikor itt vagyunk, már az alatt a két hét alatt rengeteget fejlődik. Maga a beszédképessége is mérföldekkel jobb, mint korábban, pedig csak hét évesen kezdett el beszélni.

Mónika és Máté Sopronban laknak, de minden álmuk felköltözni Budapestre. Másfél havonta ugyanis nagyon megterhelő nekik útra kelni, egy évben közel 110-szer utaznak, ami komoly kiadást is jelent.

Arról, hogy mi lesz az osztrákok segítsége nélkül, Mónikának egyelőre fogalma sincs. Ők fizették ki 2023-ban Máté első Nazarov műtétét és a 3 és fél millió forintos székliftet a mostani lakásukhoz. Ha nem fognak össze az emberek Mátéért, akkor minden munka kárba vész, amit eddig Máté abba fektetett, hogy járni tudjon. Ha segítenél nekik, akkor a Máté Világa Alapítvány oldalán keresztül felveheted a kapcsolatot Mónikával, de a licitcsoportból vásárolhatsz a gyönyörű táskák közül is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.