RETRO RÁDIÓ

Túlvilági látogató? Szellemet kapott lencsevégre a magyar nő kamerája

Létrehozva2025. 09. 10. 07:30

Fogalma sincs Cz. Anitának, mi lehet az a lebegő és magától mozgó fehér folt, amit a kültéri kamerája rögzített nemrég éjszaka. A nő hisz a túlvilág létezésében, a véletlenül született fotók azonban még számára is hihetetlenek.

Cz. Anita egy magyar kisvárosban él férjével és nyolc éves kislányával. Itt is dolgozik, egy cég irodájában. Amikor először meglátta a házuk térfigyelő kamerája által készített felvételeket, tátva maradt a szája és kirázta a hideg. Hiszen már korábban történt az életében néhány olyan esemény, amelyek miatt elkezdett hinni a spiritualitásban és a túlvilágban. De ilyen kézzelfogható bizonyítékot soha nem kapott arról, hogy valóban létezhet a látható valóságunkon túli világ, ahová a fizikai testből kiszálló lelkek kerülnek. Anita beszélt más, hasonló jelenséget tapasztaló emberrel egy tematikus Facebook-csoporton keresztül, aki megerősítette, hogy a felvételen egy kóbor lélek látható.

túlvilág
Ezt rögzítette Anita térfigyelő kamerája / Forrás: Cz. Anita fotója

Valós történet a túlvilági látogatóról

Ha valóban egy másik dimenzióból érkezett az entitás, akkor mi lehet a célja? Amennyiben tényleg egy úgynevezett "kóbor lélekről" van szó, akkor mindenféleképpen okkal jelent meg. Hiszen az ilyen entitás a két világ között rekedt. Valamiért nem képes teljesen elhagyni az anyagi világot, de csak részleges kapcsolata van már vele. Ezért aztán rengeteg kísértettörténetben szerepel valamilyen közvetett hatás: leesnek dolgok, becsapódnak ajtók, stb. Anita elképzelhetőnek tartja, hogy valamelyik elhunyt hozzátartozójának a szelleme lehet a képen szereplő alak.

Akár a nagymamám szelleme is lehet, akinek a fényképe korábban gyakran leesett a polcról. Bár nem tudnám megmondani az okát, hogy miért tért vissza, ha valóban erről van szó. Jó volt a kapcsolatunk, éppen ezért borzasztó volt, amikor elment, de nem látom az okát a visszatérésének

- magyarázta a nő. Talán éppen ez a probléma: spirituális szakértők gyakran megjegyzik, hogy előfordulhat, a lelket a hozzátartozók nem tudják elengedni. Bár Anita hisz a túlvilágban, azért elképzelhetőnek tart más magyarázatokat is.

Ezeket a kültéri kamera rögzítette az udvarunkon. Sokáig nem találtam érdemleges magyarázatot, hogy vajon mi lehet. Talán csak egy lepke... de lehet, hogy valami más. Érdekesebb...

A fotón látható "valami" lehet egy lepke?

Mi lehet a képen látható , lebegő, mozgó, foszlányszerű 'valami'? / Forrás: Cz. Anita fotója

Honnan érkezhetett a rejtélyes jelenés?

Ha ez lepke, akkor jó nagy lepke! Ebben az esetben a biológia tudományát kell újragondolni. A lepke-magyarázat ugyanannyira meredek, mint a visszatérő lélekről szóló. Volt olyan hozzászóló is Anita posztja alatt, aki egyenesen másik dimenzióból érkező entitásnak tartja a képen látható rejtélyes jelenést. 

Nyitva van a kapu! Az égi portál és onnan átjön a leghatalmasabb isteni energia! Ez az egyik formája

- írja egy kommentelő.

Anita voltaképpen a két magyarázat között vacillál. Az utóbbi években egyre nyitottabbá vált arra, hogy létezhet egy másik világ, a túlvilág, de az ilyen egzakt bizonyíték még számára is sok.

Nyugodtan cáfoljanak meg, ha nem túlvilági jelenés, hiszen én sem vagyok látó

- nyilatkozta a Ripostnak

Anita továbbra is nyitott a magyarázatokra, de amíg nem kap valami igazán kézzelfoghatót, addig azt tartja legvalószínűbbnek, hogy valaki, talán valóban szeretett nagymamája látogatta meg a túlvilágról.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.