
"Egy démon áll az ágyam végén, kérlek segíts!" - Tiktokker mentette meg a magyar nőt
Tükröm tükröm mond meg nékem, ki a legszebb e vidéken? Sokan lehetetlen helyekre is tükröt helyeznek, nem gondolva arra, hogy nagy veszélybe sodorhatják magukat, egészen addig, amíg egy tiktokker nem figyelmezteti őket arra.
K. Zsanett Budapest III. kerületében egy műkörömépítő szalonban dolgozik. Egyedül él. Hobbija a TikTok, így rengeteg ott szereplő influenszert követ a legkülönbözőbb témákban, de főleg szépségápolással kapcsolatban. Zsanett napfényes, már-már rózsaszín élete nemrég sötét rémálomba fordult. Egyik éjszaka amikor felébredt egy sötét alak állt az ágy a végében. Először úgy gondolta, hogy a szeme káprázik a kimerültségtől, így visszaaludt. De a következő éjszaka ismét látta a különös entitást, akinek szemei ezúttal vörösen izzottak. Ébredés után ismét csak legyintett: rosszat álmodott. De a "rémálom" folytatódott. Zsanett nem várt helyről kapott segítséget. Egy általa követett tiktokker az adásában árulta el a megoldást.

A tiktokker mentette meg Zsanett életét
Zsanett a rémálomtól félt, ezért egy idő után már nem mert elaludni. Emiatt teljesen szétzilálódott az élete. Sokáig úgy gondolta, hogy az alvásban van a megoldás kulcsa. Ezért alvás terápiára járt. De az éjszakai jelentéstől nem tudott megszabadulni. A démon meredten állt az ágya végében. Miután rengeteg belső, lelki gyógymódot kipróbált, elkezdte komolyan venni, hogy talán mégiscsak a külvilágban van a "probléma". De mi lehet az?
A TikTok-on került kapcsolatba Psychic Leah-val, a paranormális tevékenységekkel foglalkozó spirituális tiktokerrel. A komment mezőben tőle kért tanácsot.
Egy démon áll az ágyam végén éjszakánként. Nagyon félek. Nem tudom mit tegyek. Segíts, Leah!
- írta Leah oldalának kommentszekciójába. Zsanett legnagyobb meglepetésére Leah privátban válaszolt.
Van tükör az ágyaddal szemben?
- kérdezte Leah. Zsanett igennel válaszolt. Az ágyával szemben valóban van egy jókora tükör. Zsanett ugyanis lakásának leglehetetlenebb helyeire, például még a konyhában a főzőpult mögé is tükröt helyez. Leah szerint azonnal el kell távolítania, vagy legalább le kell takarnia. Zsanett hallgatott Leah-ra, mire a démoni látogatás egy csapásra megszűnt.

Mi Leah titka?
Sokan lehetnek hálása Leah-nak, így rászolgált a népes követőtáborra. Leah valójában médium, aki állítása szerint más dimenziókkal tartja a kapcsolatot. Leah szerint a tükör spirituális átjáró, kapu egy másik világba. Sokkal többek annál, mint egyszerű tárgyak, amelyekben az emberek megnézik magukat.
A tükrök egyfajta portálok.
- hangoztatja Leah TikTok felületein. Ez egyébként egybecseng különböző népi hiedelmek és kultúrák tükrökről vallott elképzeléseivel, amelyek szerint a tükör képesek átengedni, vagy csapdába zárni a démonokat és szellemeket.
Ha tükör van az ágyunkkal szemben az éjszaka alvás közben visszatükröz minket, ezzel meghívást küldünk a démonoknak. Sötétben különösen erős kapuvá válhat, így ellophatják a lelkünket.
- vallja Leah. Zsanett tükrök és szépségápolás iránti szenvedélye így jó táptalajra talált a démon számára. De egy életre megtanulta, hogy hova tilos tükröt helyezni.
Kíváncsi lettél Psychic Leah spirituális tiktokkerre? Tekintsd meg akcióban:






