
Szja-mentesség, Tisza-adó és az ország legszebb vasútállomásai – ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei
Ezen a héten is akadt bőven olyan hír, ami felkavarta az állóvizet és nagy visszhangot váltott ki az olvasók körében. Összegyűjtöttük a hét öt legolvasottabb cikkét – ezekért kattintottak a legtöbben!
Legolvasottabb cikkeink közül népszerű volt az, amelyben arról írtunk, hogy az adóhatóság tájékoztatásából kiderült: a felnőtt gyermek után is jár az adómentesség. A szabály szerint három gyermeket nevelő anya többek között az a nő, aki saját háztartásában neveli például a 6, 9, 12 éves gyermekeit, három gyermeket szült, ebből kettőt felnevelt (már felnőttek), egy elhunyt, vagy kettő gyermeket szült és nevel, nevelt és korábban örökbe fogadta a férje 3 éves kislányát, aki 24 évesen költözött el az anyai házból. Ahogy az az anya is, aki három gyermeket szült, de mindhárom felnőtt, utánuk viszont korábban 12 évig családi pótlékra volt jogosult.

Hétről-hétre bővül azoknak a dokumentumoknak és kiszivárgott hangfelvételeknek a listája, amelyek bizonyítják: a Tisza széles körű megszorításokra készül, de azokat a választásig titokban tartaná. A párt alelnöke egy etyeki eseményén figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az adóemelésről nem szabad beszélni, mert akkor megbuknak. Tarr Zoltán szerint először „választást kell nyerni és utána mindent lehet”. Egy másik kampányrendezvényen Surányi György elmondta, hogy egyelőre nem javasolja a rezsicsökkentési program megkérdőjelezését, mert az „meleg dolog”, de a választás után elő lehet venni az ügyet.

Hazánkban számos olyan pályaudvar vagy vasútállomás létezik, ami építészeti remekmű vagy csak nemes egyszerűséggel szép. A vonattal utazók országszerte számos gyöngyszemet láthatnak. Képgalériában nem csak a felújítás alatt álló Keleti pályaudvar, hanem számos másik, akár nagyvárosi, vagy vidéki megállóhelyet is összegyűjtöttünk. Ezek között nem csak olyan le- és felszállóhelyeket találhatsz, amiknek az épülete meseszép, vannak olyan megállók, amiket a páratlan természeti környezetük, vagy éppen a bájos kialakításuk tesz különlegessé.

Tudod, hogy mikor volt a kiegyezés? Esetleg a wormsi konkordátum vagy az Aranybulla? Ezek az évszámok a mai napig velünk maradtak. Míg matekból, bioszból vagy fizikából kikövetkeztethető, szabályszerű adatokat tanulunk meg, töriből sokszor kénytelenek vagyunk a magolásra hagyatkozni. Ennyi évszámot megjegyezni komoly feladat, de erre is vannak jó módszerek. Lássuk, mennyire ismered történelmünk évszámait!

Már jó ideje tudni, hogy a medvék nem csupán átjáróban, egy-egy röpke látogatásra ruccannak át Magyarországra, hanem többen tartósan is berendezkedtek hazánkban. Egyikük tavaly át is telelt, sőt olyan otthonosan érzi magát a Bükkben, hogy nevet is kapott: Mihály mackót azóta is többször látták a vadkamerák. Nem maradt sokáig egyedül, nemsokára társa, Gellér is megjelent. Nem kizárt, hogy az eddigi medvecsapat idén trióvá bővül: Miskolcon és környékén ugyanis ismét feltűnt egy hatalmas példány.







