
Töröd a törit? Lássuk, az évszámokra mennyire emlékszel!
A történelmünk számos olyan eseményt tartalmaz, amikre már középiskolás korunk óta emlékezhetünk. Bizonyos évszámokat jóval az érettségi után is meg tudunk jegyezni. Lássuk, te mennyire emlékszel ezekre az évszámokra!
Tudod, hogy mikor volt a kiegyezés? Esetleg a wormsi konkordátum vagy az Aranybulla? Ezek az évszámok a mai napig velünk maradtak. Míg matekból, bioszból vagy fizikából kikövetkeztethető, szabályszerű adatokat tanulunk meg, töriből sokszor kénytelenek vagyunk a magolásra hagyatkozni. Ennyi évszámot megjegyezni komoly feladat, de erre is vannak jó módszerek. Lássuk, mennyire ismered történelmünk évszámait!

Ismert évszámok – te emlékszel még rájuk?
Vannak olyan évszámok, amiket könnyen meg lehet jegyezni. A londoni tűzvész évszáma már önmagában baljós, talán nem is véletlenül kötik a 666-os számot a gonoszhoz vagy a balszerencséhez, hiszen az emberiség történelmének egyik legnagyobb tűzkatasztrófájáról beszélünk.
A világtörténelemhez hasonlóan a magyar történelemben is vannak olyan évszámok, amiket szinte csettintésre tudunk. A több mint ezer éves történelmünk során egy keresztény állammá, később egy nyugati nagyhatalom részévé, majd egy európai országgá is alakultunk. Mindegyikhez konkrét események, kiegyezések, felkelések, csatározások köthetők.
Egyesek szerint ezeket tudni az alapműveltség része, mások lehet, hogy elfelejtették vagy soha nem is tanulták. Időről időre jót tehet, ha leporoljuk a tudásunkat, ha pedig nem tudjuk ezeket, érdemes ezeknek a történelmi eseményeknek utánanézni.
Lássuk, beugrik-e neked, melyik évszám melyik történelmi eseményt jelöli! Tedd próbára magadat a kvízünkkel!
Kvíz

Mikortól számítjuk a honfoglalást?






