
Egyre többen veszik igénybe a 3 százalékos hitelt
Egyre többen veszik igénybe a fix három százalékos lakáshitelt, ami nagy segítség a fiataloknak, hogy önálló lakástulajdonossá válhassanak. Az Otthon Start mellett a háromgyerekes anyák adómentessége is segíti a családokat. A Tisza Pártot ez nagyon zavarja.
Továbbra is gördülékenyen zajlik minden az Otthon Start programmal kapcsolatban — mondta Dornfeld László az Alapjogokért Központ vezető elemzője a TV2 Mokka péntek reggeli adásában. Az elemző szerint az Otthon Start azért egy jó intézkedés, mert egyszerre pörgeti a gazdaságot, annak is a húzó ágazatát, az építőipart, másrészt a fiatalok számára lehetőséget biztosít a lakásszerzésre.

A kép illusztráció. Fotó: Connect Images/AFP
Az Otthon Start miatt élénkül az építőipar
Magyarország alapvetően tulajdonosi- és nem bérlő ország, a kormány pedig szeretné is, hogy így maradjon, mert a tulajdon egyértelműen jobb, mint a bérlemény.
A számok már most azt mutatják, hogy azonnal fellendült az építőipar, egyre több megrendelés érkezik a szakemberekhez. Az ingatlanpiacot tehát olyan szempontból is felpörgeti, hogy sokkal több építkezésre lehet ezentúl számítani, hiszen ahogy nő a kereslet, úgy nő a kínálat is.
A fix 3 százalékos lakáshitel célja, hogy a fiatalok saját lakáshoz jussanak és ne albérletre költsék el ugyanazt az összeget.
A háromgyerekes anyák adómentessége csak a kezdet
A gyermekek felnevelése kétségkívül sok pénzbe kerül. Éppen ezért a kormány célja az, hogy több pénz maradjon a családoknál, aminek szintén gazdaság élénkítő hatása van, hiszen, ha több pénz marad a családok zsebében, akkor többet is tudnak költeni.
A szakértő arról is beszélt, hogy bár számtalan családtámogatási kedvezményt vezetett már be a kormány, a családok helyzete ezentúl sem lesz kevésbé fontos, mivel 4800 milliárd forint jut el hozzájuk jövőre.
Ehhez képest a Tisza Párt emberei a Bokros csomagot dicsérik és felszólalásaikban arról beszélnek, hogy meg akarják szüntetni a családtámogatásokat. Erre több bizonyíték is van, például amikor Tarr Zoltán etyeki beszédében elárulta, hogy pártja adóemelésre készül.
A kormány megbuktatása a Szőlő utcai ügy célja
Dornfeld László a miniszterelnökhöz hasonlóan szintén azon a véleményen van, hogy a Szőlő utcai javítóintézet körüli botrány egy tudatos álhírgyártás.
Először is fontos leszögezni, hogy a Szőlő utcai intézmény egy javítóintézet, vagyis egy fiatalkorúak számára létrehozott börtön, nem pedig gyermekotthon, ezért itt ki-be járkálni nem lehet, mert hasonlóan szigorú szabályok vonatkoznak rá, mint a felnőttkorúak börtönére.
Sőt, épp a kormány bocsátotta el és vonta eljárás alá az előző intézményvezetőt, aki úgy vett fel felnőtt nőket, hogy ők valójában nem az intézményben dolgoztak, hanem prostitúcióra közvetítette őket.
Azt mondják, hogy kiskorú lányokat közvetítettek politikusoknak. Hát ott nem voltak kiskorú lányok, kezdjük ezzel. Jól látszik, hogy ez egy összehangolt politikai akció, aminek a célja nem más volt, mint a kormány megbuktatása
— mondta Dornfeld László a Mokka péntek reggeli adásában.
Azóta kiderült, hogy emögött az álhírgyártás mögött baloldali szálak húzódnak meg, például képbe került Káncz Csaba József, aki egy brit kapcsolatokkal rendelkező újságíró, korábban évekig az MSZP tanácsadója volt, a gyanú szerint pedig kapcsolatban állhat(ott) a brit hírszerző szolgálattal.






