1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kocsis Máté: Külföldről irányított hazugságokkal akar kormányt buktatni a baloldal

Létrehozva2025. 09. 24. 19:10

Kocsis Máté a Szőlő utcai pedofil álhír kapcsán szólalt meg.

„A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a Szőlő utcai pedofil álhír kapcsán” – jelentette ki a közösségi oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: „Ma a nyilvánosság számára is kiderült, hogy a Szőlő utcai bűnügyben nincs kiskorú áldozat, ebből következően a pedofília bűntette sem valósulhatott meg. Az is kiderült, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak nincs egyetlen olyan érintettje sem, aki politikus vagy más közéleti szereplő lenne” – tette hozzá.

kocsis máté
 

Az is kiderült, hogy a Szőlő utcában – például Magyar Péter állításával ellentétben – nincs gyermekotthon, kiskorúak börtöne van, ami zárt, zsilipelt intézmény, ahova nem lehet csak úgy bemenni, a fogvatartottakat is rendőrök kísérgetik

– hangsúlyozta a frakcióvezető.

Ahogy arra is fény derült, hogy azon személyek, akik terhelően nyilatkoztak kormánytagok állítólagos érintettségéről, a kihallgatásuk során visszakoztak, és jelezték, hogy csak alá nem támasztott hallomásokra alapozták, amit mondtak – ismertette. Hozzátette: az is lelepleződött, hogy Juhász Péter videójában az a bizonyos „Zsolti bácsi” pusztán kitaláció, az ózdi járásban nincs is gyermekotthon. 

Mindezek mellett az is kiderült, hogy a lejárató akció egy összehangolt, előre eltervezett, ténybeli alapot nélkülöző művelet, amelynek hátterében felbukkan egy külföldi titkosszolgálat is

– hangsúlyozta Kocsis Máté.


 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.