
Újabb sokkoló trend terjed TikTokon: ezt teszik a szülők a gyerekeikkel
Botrány az interneten! Újabb TikTok trend kezdett el terjedni, amiben a felhasználók a saját gyerekeiket ütik vagy lökdösik zenére. Ez a magyar TikTokkerek közül többnél is kiverte már a biztosítékot. Mint mondták, egyszerre szomorú és sokkoló, hogy a szülők néhány lájk és a nézettség miatt képesek ezt tenni a saját gyerekeikkel.
Úgy látszik, hogy az őrületnek nincs határa, ha a TikTokról van szó. Hiszen emlékezzünk vissza arra, amikor a gyerekek fején vertek szét tojásokat vagy arra a szörnyű tragédiára, amikor egy magyar nő a TikTok live-ban gyújtotta fel a saját pólóját egy kihívás során, amibe bele is halt. Most újabb TikTok trend kezdett el terjedni, amiben a szülők a gyerekeiket zeneütemre lökdösik vagy csapkodják.

TikTok trend miatt lökdösik és ütik gyerekeiket a szülők
A „Despacito trend”, ahogy azt sajnálatos módon elnevezték, egyre népszerűbb a felhasználók körében. A méltán híres, 2017-ben Luis Fonsi által kiadott dal végigsöpört az egész világon. Óriási népszerűségnek örvendett, sokáig vezette a slágerlistát. Most azonban ismét elővették a felhasználók, de nem úgy, mint korábban, örömtáncként, hanem a szülők a Despacito zenéjének ütemére rángatják, lökdösik vagy éppen ütögetik a gyerekeiket. Az egyik felhasználó, akinek több, mint 10 ezer követője van, azt „játssza” el a kisfiával, mintha a fejét beleverné a kamerába. Már önmagában ez felháborító, de mégis, a kommentelők a videója alatt ezt egyáltalán nem veszik komolyan, sőt még bátorítják is. Szerintük ez a látvány „borzasztóan aranyos”.

Aztán nem is kell tovább keresgélnünk, hiszen már magától dobálja fel a következő hasonló videót a TikTok. Ebben egy édesanya a két év körüli kislányát löki fel, aki azonnal elesik, sírni kezd, míg az anya mosolyog a kamerába. Amikor végre felveszi a síró gyermeket és magához húzza, azt gondolhatnánk, hogy véget ért a bántalmazás, de tévedtünk… Az anya hirtelen megragadja a gyerek fejét és azt hirtelen az ütemre rángatja tovább. Miután nem akarunk reklámot ezeknek a videóknak és nem szeretnénk, nem ágyazzuk be, sőt képet sem közlünk a konkrét esetekről.
- Olyan, mintha eszköznek használná a gyerekét ahhoz, hogy ő a TikTokon trendi legyen - mondta el a Ripostnak Gyarmati Rita pszichológus.
Az a kérdés, rendben van-e, hogy egy szülőnek tényleg az a legfontosabb az életében, hogy ő mennyire menő az interneten. A szülői szerepben nem az az elismerés, hogy a férje megdicséri, hogy milyen finomat főzött, hanem hogy a TikTokon mit szólnak a videójához!? Valószínűleg az elismerés iránti igényét próbálja így kielégíteni a szülő. A gyerek nem érti, hogy mi történik és megijed. Nekik a legfontosabb szükségletük a biztonság, ez forog ilyenkor kockán. Ha ilyen közegben nő fel egy gyerek, ha ez a normális, akkor nemcsak ez a videós bántalmazás, hanem a szülők életfelfogása is traumatizálja, aminek beláthatatlan következményei vannak
- szögezte le a szakember.
Ezeknek a videóknak a többségét több százan lájkolták, amivel ráadásul arra biztatták a szülőket, aki mindezt elkövessék a gyermekükkel szemben - vagyis mindazok, akik terjesztik és lájkolják ezeket a videókat, voltaképpen tettestársak.







