RETRO RÁDIÓ

Nagy a baj Rákosrendezőn, megbénult a vasúti forgalom

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 04. 11:15

Tolatás közben siklott ki egy dízelmozdony.

Rákosrendező Nyugati pályaudvar felőli végén tolatás közben kisiklott egy dízelmozdony, a műszaki mentés miatt jelentős korlátozással közlekedhetnek a vonatok – közölte honlapján a MÁV csoport hétfőn.

Szorult helyzetbe került a vonatbaleset áldozatának felesége /
Kisiklott egy dízelmozdony Rákosrendezőn / Fotó: Képünk illusztráció: Unsplash

Azt írták: személyi sérülés nem történt, de az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon hosszabb eljutási időre, valamint rövidebb útvonalon közlekedő, illetve kimaradó járatra kell számítani.

A forgalmi változásokról közölték: a Z70-es vonatok az S70-es vonatokkal összevonva közlekednek, a Nyugati pályaudvarról óra 15-kor indulnak S70-es vonatként, Vácról pedig óra 34-kor indulnak tovább S70-es vonatként. Rákosrendezőn a vonatok mindkét irányba az 1. vágányon, Istvántelken a 2. vágányon állnak meg - fűzték hozzá.

Az S71-es vonatok csak Rákospalota-Újpest és Vác között, a Z72-es vonatok pedig csak Angyalföld és Esztergom között járnak – hívták fel a figyelmet, megjegyezve: a fennakadás végéig a BKK elfogadja a vasúti jegyeket a 12-es és 14-es villamoson, valamint az M3-as metrón Újpest-Központ és a Nyugati pályaudvar között - írja az MTI.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.