RETRO RÁDIÓ

Nem jók a sínek! Teljes őrület az új pesti villamosok körül

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 17. 20:26

Ezt jól benézték!

Budapest vezetésének is meg kell értenie, hogy nemcsak a főváros lakosságának, de az ország egészének is kárt okoz akkor, ha a brüsszeli pénzek hazahozatala érdekében nem működik együtt a kormánnyal – mondta a hirado.hu-nak a főváros legújabb, alacsony padlós CAF villamosok beszerzése kapcsán Kőrösi Koppány, a Budapest Műhely alapítója és kutatási-elemzési igazgatója. A szükséges fejlesztések hiánya miatt ugyanis az új villamosok csak ott tudnak közlekedni, ahol a régebben megvett alacsony padlós villamosok is.

Még Tarlós István főpolgármesteri időszakában, vagyis 2014-ben kötötte meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt az eredeti szerződést, amely alapján a korábbi szállítások nyomán a spanyol gyártótól most újabb alacsony padlós CAF villamosok érkeznek Budapestre. A szállítmánnyal a fővárosban közlekedő régi, Ganz típusú járműveket kívánják leváltani.

A Tarlós-féle szerződéseket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón nagyon előnyösnek nevezte, és amely kapcsán kiemelte, hogy a főváros által kért pénzt a kormány biztosította.

A most érkező járművek azonban nem alkalmasak a budapesti sínhálózat teljes egészén közlekedni. A probléma már 2014-ben, vagyis a legelső szerződés megkötésekor is ismert volt, mégsem oldották meg, az új villamosok működtetéséhez szükséges infrastrukturális feltételek mind a mai napig nem valósultak meg. A régi, ötvenéves Ganz-féle villamosokkal ellentétben az új járművek fontosabb berendezései nem a padló alatt vannak, hanem a tetején, emiatt magasabbak, mint a leváltandó társaik. Fogadásukra tehát a mostanihoz képest teljesen más kocsiszín szükséges. Mindez három budapesti remíz teljes körű átépítését feltételezi. Ennél nagyobb baj, hogy az új villamosok szélesebbek, mint a régiek, a jelenlegi sínhálózaton pedig nem férnek el egymás mellett. Azokon a vonalakon tehát, ahol közlekednének a BKV új, korszerű villamosai, a teljes vágányhálózatot át kell építeni, beleértve az áramellátási rendszert és a jelzőberendezéseket is. A megállókat akadálymentessé kellene tenni, és a villamosok alacsony padlózatához kellene kialakítani.

Budapesten most is futnak CAF villamosok azokon az útvonalakon, amelyeken a vágányhálózat megfelelő.

A Karácsony Gergely főpolgármester által vezetett Városházán úgy tervezték, hogy majd a 2-es, 23-as, 24-es, 61-es, 62-es és 62 A vonalakon jelennének meg az új, alacsony padlós CAF-ok, de szóba került a 47-es és a 49-es járat is. Csakhogy azok a villamosok, amelyeket most Budapestre szállít a spanyol gyártó, ezen útvonalak egyikén sem tudnak végiggördülni.

A síntávolság ugyanis mindenütt túl szoros, a kocsik tehát nem tudnak egymás mellett elhaladni, de a 2-es vonalán még a viadukt is és a dunai hidak alatti kerülő alagút belmagassága is akadályt jelent. A 47-es és a 49-es járat cseréjének gondolata elé mindezek mellett még az az akadály is hegyként tornyosul, hogy a Szabadság híd fel- és lehajtója túl meredek ívben görbül, a villamos orra pedig az alacsony padló miatt fennakad a betonon. Az új kocsik sokkal nehezebbek, mint a Ganz-féle régiek, ezért aztán a híd drasztikus mértékű statikus terhelését okozná, ha a Duna felett két jármű egyszerre menne át a Szabadság hídon. Egyszerre csakis egy, utasokat szállító CAF villamos haladhatna át a hídon, ami önmagában is hatalmas közlekedési dugót okozna a főváros amúgy is túlterhelt közlekedési rendjében.

A 2014 óta ismert probléma megoldása 32,5 milliárd forintba kerül, amiből a két legnagyobb tétel a ferencvárosi kocsiszín felújítása, valamint a 2-es villamosvonal alkalmassá tétele a CAF villamosok fogadására.

Az új beszerzésű villamosok ügye most ott tart, hogy az önmagát csődközeli helyzetbe kormányzó Budapest 340 millió forint saját forrást különített el a legszükségesebb munkálatok elvégzésére. Ez azonban legfeljebb két-három évig nyújt ideiglenes megoldást.

Az új villamosok mindezek ellenére folyamatosan érkeznek.

Már megvásárlásukkor is a polgári kormánynak kellett a zsebébe nyúlnia, pedig eredetileg az Európai Unió helyreállítási és újjáépítési alapjába (RRF) volt a szükséges költség beillesztve. Mivel ez a pénz a brüsszeli jogállamisági vitákból fakadó gáncsoskodások miatt nem érkezett meg, Budapest számláját az állam állta. Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón újságírói kérdésre kifejtette: a Karácsony Gergelyt támogató politikai erők Brüsszelben mindent megtettek azért, hogy ezekhez az uniós pénzekhez se jussunk hozzá. Mint fogalmazott: „Azért az mégiscsak furcsa, hogy valaki kormányzati támogatást kér egy villamosprogramra a magyar államot megillető uniós pénzekből, majd amikor az új villamosokat megkapja, akkor bejelenti, hogy a működéséhez újabb brüsszeli forrásokat kér, közben pedig a saját politikai családja Brüsszelben mindent megtesz azért, hogy Magyarország ne kapjon uniós forrásokat. Elég meredeknek érzem ezt.” Gulyás Gergely hozzátette: „Aki azt mondja, hogy a kormánynak ez ügyben további dolga volna, az a legrosszabb tanácsrendszer logikájával él. Van ugyanis egy önkormányzat, annak kell működtetni a BKV-t.

Kőrösi Koppány, a Budapest Műhely alapítója és kutatási-elemzési igazgatója a hirado.hu kérdésére elgondolkodtatónak nevezte, hogy a főváros Brüsszelben külön irodát tart fenn annak érdekében, hogy Magyarország ne kapja meg a neki jogosan járó pénzeket. Az ügy kapcsán kiemelte: az új villamosok fogadásához szükséges fejlesztések nincsenek előkészítve, a szükséges hálózatfejlesztések közbeszerzési trendjét például még ki sem írták. Mint fogalmazott: „Budapest vezetésének is meg kell értenie, hogy nemcsak a főváros lakosságának, de az ország egészének is kárt okoz akkor, ha a brüsszeli pénzek hazahozatala érdekében nem működik együtt a kormánnyal.

Budapest súlyos milliárdokért vásárolt új, alacsonypadlós villamosai nem tudnak a számukra eredetileg tervezett útvonalon közlekedni, mert a vágányhálózat nincs előkészítve, a peronok túl magasak, az áramellátás gyenge, a jelzőberendezések pedig elavultak. A 2-es villamos vonalán nem cserélték ki a berendezéseket, a Szabadság hídra pedig fizikailag nem fér fel a jármű, mert leér az orra a hídfeljárón.

Még Tarlós István főpolgármesteri időszakában, vagyis 2014-ben kötötte meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) akkori vezetőjeként Vitézy Dávid azt az első szerződést, amely alapján a korábbi szállítások nyomán most újabb alacsonypadlós CAF-villamosok érkeznek Budapestre. A szállítmánnyal a fővárosban közlekedő régi Ganz-típusú járműveket kívánják leváltani. A BKK honlapjának tanúsága szerint a „budapesti villamosbeszerzésekkel 2021-ig 73 vadonatúj CAF állt forgalomba. A BKK 2022 novemberében további 20 rövid, majd 2023 márciusában 26 rövid és 5 hosszú (összesen 31) CAF-villamost rendelt meg”. Ezek érkeznek most.

A beszerzést brüsszeli pénzek mellett a polgári kormány is támogatta, Orbán Viktor kabinetje ötvenmilliárd forintot csoportosított át, hogy a csődközeli helyzetben lévő Budapestet megsegítse az új, alacsonypadlós villamosainak megvételében.

 

Csakhogy: a most érkező járművek nem tudnak a budapesti sínhálózat teljes egészén közlekedni. A probléma már 2014-ben, vagyis a legelső szerződés megkötésekor is ismert volt. Az új villamosok működtetéséhez szükséges infrastrukturális feltételek ennek ellenére mind a mai napig nem valósultak meg. Vitézy Dávid egyik Facebook-bejegyzésében elismerte: a „villamosbeszerzés mögött több mint egy évtizedes előkészítés áll, ám a szükséges pálya- és kocsiszín-átalakításokra jelenleg nincs biztosított forrás”.

Ismert: Budapest pénzügyi egyensúlya a főváros csődközeli helyzete miatt borotvaélen táncol.

A régi villamosokkal ellentétben az új járművek fontosabb berendezései nem a padló alatt, hanem a tetőn találhatók, emiatt magasabbak, mint a társaik. Fogadásukra tehát a mostanihoz képest teljesen más kocsiszíni környezet szükséges. Emellett ezek a villamosok szélesebbek is mint a régiek, így például nem férnek el egymás mellett a Szabadság hídon, vagy a 2-es vonalon – amit szintén előre tudott minden érintett. Mégsem történt semmi annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

A helyzet oka kapcsán Vitézy azt írta: a „BKK bevette a projekteket a helyreállítási alap (RRF) uniós forrástervébe, ám ezek az összegek – a jogállamisági viták miatt – Magyarország számára nem váltak elérhetővé. Bár a járművek költségeit végül a kormány más uniós forrásból mégis kifizeti, a kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésekre nincs fedezet, vagy ha van is, az Európai Bizottság befagyasztotta”.

Az új villamosok fogadásához szükséges teljes beruházási csomag értéke 32 milliárd forint lenne, amiből a két legnagyobb tétel  Ferencváros kocsiszín felújítása, valamint a 2-es villamosvonal alkalmassá tétele a CAF-villamosok fogadására.

Az új beszerzésű villamosok ügye most ott tart, hogy az önmagát csődközeli helyzetbe kormányzó Budapest 340 millió forint saját forrást különített el a legszükségesebb munkálatok elvégzésére. Ez azonban legfeljebb két-három évig nyújt ideiglenes megoldást. A régi Ganz-féle villamosok leváltására vásárolt korszerű villamosok pedig mindaddig, amíg a szükséges műszaki akadályokat el nem hárítja a Karácsony Gergely által vezetett főváros, csakis ott tudnak menni, ahol a korábban vásárolt CAF-járatok is mennek. Csakhogy a frissen vásárolt CAF-villamosokat azért nem oda szánták, mert ott már CAF-villamosok járnak.

Mindezt Vitézy is elismerte Facebook-bejegyzésében: „most nem tudni, honnan lesz pénz a tervezett 32 milliárdos csomagra, amiből a két legnagyobb tétel Ferencváros kocsiszín újjáépítése és a 2-es villamos vonalának alkalmassá tétele lenne. Ha ennyi uniós pénz nem is jön, legalább 6-7 milliárd kéne a kocsiszínek alkalmassá tételére – akkor a CAF-ok új vonalakra már nem mennek, csak oda, ahová ma is. Ha ez sincs, akkor jön a 340 milliós válságterv, ennek a finanszírozásáról döntött is a bizottság a javaslatomra fővárosi saját forrásból. Ez arról szól, hogy ha további kocsiszínek nem lesznek átalakítva, akkor legalább a legminimálisabb beavatkozásokat végezzük el az új villamosok fogadására – ez max. 2-3 évig jelent átmeneti és rossz megoldást, hosszabb kocsiszíni meneteket, észszerűtlen üzemeltetést, de legalább működő új villamosokat”.

Gulyás Gergely Kristóf, a Fővárosi Közgyűlés Fideszes képviselője szerint az új CAF-villamosok beszerzését hiába támogatta ötvenmilliárd forinttal a kormány, a járatok mégsem biztos, hogy forgalomba tudnak állni.

Mint azt Facebook-bejegyzésében hangoztatta: az „új alacsonypadlós villamosok folyamatosan jönnek. A főváros viszont elfelejtette, hogy nem elég megrendelni a járműveket – közlekedniük is kellene valahol. A ferencvárosi kocsiszín évek óta felújításra vár. A vágányhálózat nincs előkészítve, a peronok túl magasak, az áramellátás gyenge, a jelzőberendezések elavultak. A 2-es villamos vonalán nem cseréltek semmit, a Szabadság hídra pedig fizikailag nem fér fel a jármű, konkrétan leér az orra a hídfeljárón. Miközben a Tisza-Karácsony városvezetés százmilliókat szórt el Pride-ra, tízmilliárdokat égetett el Rákosrendezőre, a CAF-villamosokra már nem maradt sem figyelem, sem előrelátás. Most ott tartunk, hogy a BKV három külön mentőcsomagot próbál összerakni, több mint 30 milliárd forint értékben, csak azért, hogy működjön az, amit már megvettek. Villamosaink már vannak. Csak éppen Budapest nincs rájuk felkészítve”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.