RETRO RÁDIÓ

Mindent beborított a füst: 3 éves kislány mentette meg szüleit Körmenden

Létrehozva2025. 08. 29. 17:51

A veszélyt észlelve azonnal értesítette szüleit.

Egy kislány hősies cselekedete miatt menekült meg egy család Körmenden, miután füstöt érezve azonnal a szüleihez rohant.

3 éves kislány mentette meg szüleit Körmenden
3 éves kislány mentette meg szüleit tűztől Körmenden / Fotó: Szergej Kozlov (Illusztráció)

A ház most romokban van, csempék vannak a földön, és minden kormos, de a családnak semmi baja.

Hajnali fél háromkor arra ébredtünk, hogy a 3,5 éves kislányunk már nem látta a szemét a füsttől. Felébresztette az édesanyját, aki aztán engem, hogy nagy baj van. Füst volt a lakásban, nem tudtuk, honnan jön, így gyorsan kimenekültünk a teraszra

- mondta Tóth Benjamin.

Mint kiderült, a lángok a fürdőszobában kezdődtek egy elektromos hiba miatt, a szárítógépük gyulladt ki. Az apa elmondta, ha a lányuk nem ébred fel, most nem lennének itt.

Valószínűleg már csak zsákokban távoztunk volna a lakásból

- tette hozzá Benjamin a Tényeknek adott interjúban.

Bár a tűzoltókat kihívták, az apuka addigra két porral oltót is felhasznált, de nem járt sikerrel, így végül a tűzet a katasztrófavédelmi csapat oltotta el.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.